A vizitdíjjal kezdte a megszorításokat Olaszország

Vágólapra másolva!
Életbe lépett az olasz megszorító csomag első része, hétfőtől minden orvosi és laborvizsgálat után 10 eurós vizitdíjat kell fizetni, a mentők indokolatlan riasztása pedig 25 eurós büntetéssel jár. Az ellenzék szerint az olasz politikai elit kivonta magát a megszorítási program terhei alól, az egyik párt szeptemberre ezért tömegdemonstrációt hirdetett.
Vágólapra másolva!

Az olasz parlament pénteki döntése alapján a polgárok hétfőn "kézhez kapták" a megszorító csomag első részét: hétfőtől minden orvosi és laborvizsgálat után tíz euró vizitdíjat kell fizetniük az olaszoknak, a mentők indokolatlan riasztása pedig 25 eurós büntetéssel jár.

Az olasz parlament felsőháza csütörtökön, az alsóház pedig pénteken hagyta jóvá a kormány megszorító csomagját. Nem mindenhol kell fizetni, mivel néhány tartomány megtagadta az intézkedés bevezetését. Egyes tartományok közigazgatási bíróság elé vitték az intézkedéseket, vitatva azok jogszerűségét.

A tervezett intézkedések között szerepel egyebek mellett a központi minisztériumok és az önkormányzatok költségvetésének megnyirbálása, bérbefagyasztás a közszférában, adóemelés, a cégek és a magánszemélyek adókedvezményeinek szűkítése, valamint a nyugdíjasok juttatásainak csökkentése is.

Az olasz ellenzék szerint azonban a politikai elit kivonta magát a rigorózus megszorítási program terhei alól. A politikai felépítmény működési költségeit a legkevésbé sem nyirbálták meg, holott a privilégiumok költségvonzatai nagy terhet rónak a költségvetésre.

Az Értékek Olaszországa (Italia dei Valori) ellenzéki párt szeptemberre tömegdemonstrációt hívott össze "a polgárokat elszegényítő, de a politikai osztály privilégiumait érintetlenül hagyó" megszorító csomag ellen.

2014 végéig egyensúlyba hoznák a költségvetést

Az új megszorító csomag 47 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. Egy korábbi megszorító csomaggal együtt Olaszország 2014-ig összesen 79 milliárd euróval tervezi csökkenteni költségvetési kiadásait. Az idén 3 milliárd euró, 2012-ben 6 milliárd euró, 2013-ban 25 milliárd euró, 2014-ben pedig 45 milliárd euró megtakarítást irányoz elő a tervezet.

Az olasz kabinet Giulio Tremonti gazdasági miniszter felügyeletével 2014 végéig egyensúlyba kívánja hozni a költségvetést.

Szakértői számítások szerint a megszorító csomag ezer euró többletterhet ró minden egyes olasz háztartásra a következő kétéves periódusban. A szakszervezetek viszont 1800 eurós többletteherről beszélnek. Az mindenesetre biztos, hogy az olaszoknak meg kell húzniuk a nadrágszíjat a következő két évben.