Óriási lyukat üt a költségvetésen az áfabukás, de húzhatja az időt a kormány

Matolcsy György, Orbán Viktor, ÁFA, költségvetés
Vágólapra másolva!
A jegybank becslése szerint több mint 200 milliárd forintos finanszírozási hiányt jelent a magyar költségvetésnek, hogy az Európai Bíróság csütörtökön arra kötelezte Magyarországot, változtassa meg az áfa-visszaigénylés szabályozását. A 2007 óta húzódó per ítéletét azonban van ideje végrehajtani a kormánynak, határidőt ugyanis nem adott az Európai Bíróság. Az NGM felvetette, hogy a Mol-részvények eladásából finanszírozzák majd a végrehajtást, a vevő akár maga a Mol is lehet.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bíróság csütörtöki ítélete szerint Magyarország megsértette az áfaszabályokra vonatkozó előírást, vagyis jogtalanul halogatta a cégek áfa-visszaigényléséről szóló döntéseket. A határozat következményeként romolhat a magyar államháztartás egyenlege, bár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az ítélet nem befolyásolja az idei vagy a jövő évi hiánycél teljesülését.

250 milliárdos lyuk a költségvetésen?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) július közepén publikált, az államháztartásról szóló elemzése kimagasló kockázatúnak minősítette az Európai Bíróság magyar áfaszabályozásról szóló döntését. Az elemzés szerint az áfabevétel jövő évi alakulása szempontjából jelentős bizonytalanságot okoz az áfa-levonhatósági joggal kapcsolatos bírósági vita. "Amennyiben az Európai Bíróság a magyar álláspontot elutasítja, akkor az ítélet végrehajtása becslésünk szerint 240-250 milliárd forinttal csökkentheti a visszaállás évében a nettó áfabevételt, ennyivel növelve mind a pénzforgalmi, mind az eredményszemléletű hiányt" - derül ki az MNB elemzéséből.

Csak becslések vannak

Biztosat egyelőre senki nem tud mondani, egyelőre csak becslések vannak arra, hogy az Európai Bíróság csütörtöki döntése milyen mértékű kiadást jelenthet az államnak. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó, a költségvetési tervezésre rálátó forrás szerint legalább 100-120 milliárd forintról van szó, a Portfolio.hu szerint egy korábbi pénzügyminisztériumi elemzés 100 és 200 milliárdos tételről szólt, és ennél nagyobb összeggel számol a jegybank.

Kérdésünkre nagyon nehezen megbecsülhetőnek nevezte az ítélet költségvetési kihatását László Csaba, a KPMG tanácsadó cég adópartnere, volt pénzügyminiszter. "Nem valószínű, hogy bárkinek van Magyarországon pontos adata arról, hogy mekkora összeg ragadhat így benn, ezt legfeljebb egy széles körű, célzott felmérés segítségével lehetne megmondani. A bevallások összesített adataiból sem biztos, hogy érdemes kiindulni, azok gyakran megbízhatatlannak bizonyulnak" - mondta László Csaba.

Hozzátette, a kormánynak van némi mozgástere, mert az ítéletből nem derül ki egyértelműen, hogy mikor, kinek és milyen összeg jár vissza, csak azt rögzíti, hogy a jelenlegi helyzet ellentétes az uniós jogszabályokkal. "Határidő sincs az új szabályozás kialakítására, minden további nélkül áttolódhat a jövő évre. Ez nem is baj, mert így a január 1-jén hatályba lépő adótörvények között szerepelhet, és nem kell évközben módosítani" - mondta a szakember.

Az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő szakjogász is úgy nyilatkozott, hogy az ítélet csak egy "megállapító ítélet", konkrét határidőt nem tartalmaz. Ettől függetlenül Magyarország az uniós csatlakozás idején vállalta, hogy végrehajtja az Európai Bíróság végzéseit, és az NGM is jelezte közleményében, hogy átszabják a magyar áfaszabályozást. Pontos időpontot azonban nem említett a minisztérium, ha azonban nem lép semmit a magyar állam, akkor az Európai Bizottság újabb eljárást kezdeményezhet.

Régen rossz, ha el kell adni a Mol-részvényeket

Az NGM közleményében azt is jelezte, hogy "a kormány, amennyiben a jövő évet illetően mégis szükség lenne, mérlegelni fogja a költségvetési bevételek növelése érdekében, többek között a Mol-részvénycsomag egy részének értékesíthetőségét." Először Varga Mihály vetette fel a múlt héten, hogy szükség esetén el is adhat a kormány a Mol-részvényekből, konkrétumokat azonban akkor nem említett.

Romhányi Balázs, a tavaly év végén megszüntetett Költségvetési Tanács elemzőinek egy részéből alakult civil szervezet, a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest vezetője az [origo]-nak azt mondta: a döntés miatt felmerülő kiadás elsősorban likviditási kérdés, vagyis csak egyszer kell megteremteni a fedezetét a kifizetéseknek. Az államháztartásban kell lennie ekkora összegnek - mondta Romhányi. "Régen rossz, ha nincs annyi pénze az államnak, hogy kifizesse ezt az összeget, és akár a Mol-csomag egy részét el kell adnia. Ennek nagyon rossz üzenete lenne, azt jelezné, hogy nincs az állam zsebében pénz, főleg, miután az idén eltette a magán-nyugdíjpénztári vagyonokat" - tette hozzá Romhányi Balázs.

Még a Mol is megveheti a saját részvényeit

Az állam 22 179 488 Mol-részvényt vásárolt az orosz Szurgutnyeftyegaztól, darabonként körülbelül 85 euróért, nagyjából 22 500 forintért, miközben a Budapesti Értéktőzsdén aznap 23 310 forinton zárt a Mol. Később azonban lefelé indult az árfolyam: ezen a héten csütörtökön már 20 ezer alatt, 19 750 forinton zárt. Ez a 22 500 forintos árszinthez képest több mint 12 százalékos esés.

Mindez azt jelenti, hogy jelen állás szerint az állam tekintélyes veszteséget lenne kénytelen elkönyvelni a Mol-részvényekkel való üzletelésen, ha a kormány valóban a Fellegi Tamás fejlesztési miniszter által stratégiai jelentőségűként emlegetett csomag egy részének eladására kényszerülne. Ötmillió részvény eladása esetén 13,5 milliárd, tízmillió részvénnyel számolva pedig 27 milliárd forint lenne az árfolyamváltozásból eredő bukás.

Az árfolyam az eladásnak a tárca közleményében emlegetett lehetséges jövő évi időpontjáig persze még emelkedhet. Pletser Tamás, az ING elemzője szerint a Mol-papír jelenleg 20-25 százalékkal alulértékelt, a kilátásai egyáltalán nem rosszak, tekintve, hogy a cég nyereségének kétharmadát a termelés adja, és az olajárak elég magasak.

"Az alulértékeltség fő oka valószínűleg a magyar és a horvát politikai kockázat. Ebből a magyar az erősebb: a befektetők amiatt aggódnak, hogy nem tisztázottak a nagy tulajdonossá lett állam szándékai a Mollal. A bizonytalanság eltűnéséért tehát éppen a kormányzat tehetné a legtöbbet" - mondta az [origo]-nak Pletser.

Kérdésünkre az elemző úgy vélte, a nagyobb mennyiségű részvény piacra dobása nem kell, hogy mindenképp árcsökkenéssel járjon, sok befektetési alap örül, ha nagyobb mennyiséget vehet árfelhajtás nélkül. De nem is kell feltétlenül a tőzsdén csöpögtetve eladni a papírokat, szóba jöhet egy baráti befektető - vagy maga a Mol is.

Molnár József vezérigazgató éppen szerdán nyilatkozta a Napi Gazdaságban, hogy a Molnak van egymilliárd dollárnyi befektetni való pénze, ennek egy részét akár költheti saját részvények jó áron való megvásárlására is. Molnár egyebek mellett azt mondta általánosságban a saját részvényről, hogy az "mindig jó lehet valamire", mert "korábban megfigyeltük, hogy a gazdag olajvállalatok világában a pénznél sokszor jobb csereeszköz a saját részvény".

Az NGM csütörtöki jelzésére nem reagált jól a piac, a Mol 1,77 százalékot veszített az értékéből a tőzsdén. Az Equilor brókercég péntek reggeli elemzésében azt írta, mivel az eladás egyelőre csak egy ötlet, a befektetők kicsit túlreagálták a hírt. "Az viszont igaz, hogy most megmutatkozott, nem minden esetben szerencsés, ha az állam nagy tulajdonosként jelenik meg egy vállalatban, mert a minisztériumi boszorkánykonyhából kiszivárgó hírek könnyen megmozgatják a cég árfolyamát" - áll az elemzésben.



Nem volt EU-konform az áfaszabály

A magyar áfaszabályozás azért jogsértő, mert a hatóság gyakorlatilag vég nélkül visszatarthatja a cégek által visszaigényelt áfát, holott halasztó tartalmú határozatot a közösségi előírások szerint legfeljebb egyszer hozhatna. (Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.) A bíróság a határozatban azt mondta ki, hogy az államnak joga van az adóvisszaigénylési jog érvényesítésének elhalasztására, de csak úgy, hogy a cégek ésszerű határidőn belül megkapják a pénzt. A bíróság pedig megállapította, hogy a magyar gyakorlat ezzel ellentétes volt.

2007 óta folyik az eljárás

A minisztérium szerint az előző kormányok felelősek a helyzetért. A tárca közleménye szerint Magyarország 2004-es csatlakozása óta hivatalban lévő kormányok "nem tudták rendezni az áfavisszatérítési szabályok uniós normákkal való összhangba állítását", pedig az Európai Bizottság már 2007 márciusában megindította eljárást Magyarország ellen. A 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kabinet "már csak az Európai Bizottság Európai Bírósághoz benyújtott keresetét kapta meg" - olvasható az NGM közleményében.