Kiszállt a magyar tulajdonos az RTL Klubból

RTL Klub székháza Budafokon
Vágólapra másolva!
Az anyacég, az RTL Group vásárolta meg az RTL Klubot üzemeltető cég részvényeinek 31 százalékát, amely eddig az IKO Média Holding kezében volt. Az IKO eladja az RTL-nek hét magyarországi kábelcsatornáját, köztük a Coolt is, bár ezt még a médiahatóságnak is jóvá kell hagynia.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klubot üzemeltető M-RTL Zrt. százszázalékos tulajdonosává vált az anyavállalat, az RTL Group. Az egyik legnagyobb európai médiacsoport csütörtöki közleménye szerint megvásárolták az eddig az IKO Média Holding Zrt. tulajdonában lévő 31 százalékos részvénycsomagot, így egyedüli tulajdonosává váltak a legnézettebb magyar kereskedelmi tévének. Az IKO tulajdonosa, Rákosi Tamás továbbra is tagja marad az M-RTL Zrt. igazgatóságának, a cégre pedig továbbra is beszállító gyártóként számít az RTL Klub - áll a közleményben.

Az RTL Group emellett megvásárolta a korábban szintén az IKO érdekeltségébe tartozó hét kábelcsatornát - Cool, Film+, Film+2, Reflektor, Prizma, Sorozat+, Muzsika TV - is, ezt a tranzakciót azonban még jóvá kell hagynia a médiahatóságnak. A médiatörvény szerint ugyanis évi átlagos 35 százalékos közönségarány felett a médiaszolgáltató nem szerezhet tulajdonrészt újabb médiavállalatban, nem indíthat újabb csatornát.

Andreas Rudas, az RTL Group kelet-európai regionális ügyekért felelős elnökhelyettese a közleményben azt írta: a szerződés lehetőséget ad a cégcsoportnak, hogy Magyarországon is megvalósítsa a már kipróbált stratégiáját, vagyis kiegészítő csatornákkal vegye körül a fő csatornát, megőrizve így, az egyébként az egyre bővülő választék miatt "folyamatosan szegmentálódó" közönséget.

Az IKO 31 százalékos RTL-tulajdonrészére korábban mások is pályáztak. Tavaly április 23-án az Infocenter.hu Zrt. szerződést is kötött az IKO megvásárlására. Az Infocenter.hu egy nappal korábban még Fellegi Tamás jelenlegi fejlesztési miniszter érdekeltségébe tartozott, de eladta tulajdonrészét Nyerges Zsolt ügyvédnek, aki egyebek mellett a Class FM országos kereskedelmi rádiót birtokló Advenio Zrt. többségi tulajdonosa is. Kisebbségi tulajdonos lett Stumpf István, akit azóta alkotmánybíróvá választottak, így kiszállt a vállalkozásból. Az üzlet végül nem jött létre, de Nyerges tagja maradt az RTL Klub igazgatóságának.