Reklámkampánnyal hirdeti az árfolyamrögzítést a kormány

Vágólapra másolva!
Rádiós és TV-s hirdetésekben népszerűsíti az árfolyamrögzítési programot a kormány, de egy fontos részletről nem ejt szót.
Vágólapra másolva!

Megkezdte a kormány az árfolyamrögzítési program népszerűsítését. A kampány rádiós eleme a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában például szerdán reggel 7 órakor volt hallható, a TV-s reklámszpotot pedig már előző este 9 órakor is leadták a hírTV-ben.

"Törlesztési plafon, jó hír az adósoknak" - így kezdődik a hirdetés szövege, majd azzal folytatódik, hogy az árfolyamrögzítést azért érdemes a devizahiteles adósoknak igénybe venniük, mert így az árfolyamrögzítés hároméves időtartama után a gyűjtőszámlán felhalmozott összeg miatt a bank legfeljebb 15 százalékkal emelheti a törlesztőrészletüket.

A szöveg megfelel a néhány nappal ezelőtt elfogadott kormányrendeletnek, de aki nem ismeri jól az árfolyamrögzítés feltételeit, esetleg nincs tisztában a gyűjtőszámla fogalmával, annak félrevezető lehet. A hirdetés nem hangsúlyozza, hogy a hároméves védett periódus lejárta után a teljes törlesztőrészlet emelkedése bőven meghaladhatja a 15 százalékos korlátot, kedvezőtlen devizaárfolyamok esetén annak többszöröse is lehet. (Személtető példánkat korábbi írásunkban olvashatja, ebben több mint 60 százalékkal emelkedik meg a havi részlet a 3 éves törlesztési plafon leteltével).

A kampány megtervezését és a médiafelületek foglalását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal keretszerződésben álló Bell & Partners ügynökség végzi, de ügynökségi díjat nem számol fel a kampány lebonyolításáért, amelynek költségkerete csaknem bruttó 50 millió forint. Az árfolyamrögzítésről televíziós és rádiós hirdetések szólnak - a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban, az RTL Klubon, a TV2-n és a Hír Tv-n, valamint a Magyar Rádióban, a Class FM-en és a Lánchíd Rádióban - három héten át, augusztus 22. és szeptember 11. között, ami összesen 664 megjelenést jelent. Naponta 10-50 hirdetés látható, illetve hangzik el. A médiaszolgáltatók "figyelemmel az ügy kiemelt társadalmi fontosságára" 75-88 százalékos kedvezményt biztosítottak a listaár szerinti hirdetési tarifaáraikból - közölte az államtitkárság.

Félreérthető kommunikáció

A kormányzati kommunikáció ezzel kapcsolatban korábban sem volt egyértelmű. Szijjártó Péter az MTI szerint augusztus 2-án azt mondta, hogy a szabályozás értelmében az árfolyamgát időszakának 2014 végi lejárta után a törlesztőrészlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában.

A Kormány.hu oldalon közzétett augusztus 12-i közleményben ez állt: "A kormánynak az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei az árfolyam-rögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek." A kommunikációs államtitkárság egy másik, szintén augusztus 12-i közleményében pedig az áll, hogy Nátrán Roland "helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az árfolyamgát után sem nőhet 15 százalékos mértéknél jobban a havi törlesztőrészlet".