Törvénymódosításokkal védené a kormány a bankoktól a devizahiteleseket

Vágólapra másolva!
A törvényi szabályozás megváltoztatását indítványozhatja a nemzetgazdasági tárca által létrehozott otthonvédelmi monitoring bizottság, ha a bankok valamely lépése a devizahiteleseknek hátrányt vagy kárt okoz. Erről Szijjártó Péter beszélt a testület pénteki alakuló ülése után.
Vágólapra másolva!

Megtartotta első ülését pénteken a nemzetgazdasági miniszter által létrehozott otthonvédelmi monitoring bizottság. A testület feladata, hogy figyelemmel kísérje a bankok viselkedése mellett azt, miként érvényesül az árfolyamgát intézménye - közölte a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a havonta kétszer ülésező testület - amelynek tagja Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének alelnöke és Kármán András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára - elfogadta a várható működési rendjét és számba vette feladatait.

A miniszterelnök szóvivője szerint, ha a bizottság bármi olyat tapasztal a bankok részéről, ami a devizahitelesek számára hátrányt vagy kárt okoz, azonnali közbelépést javasolhat a kormánynak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az éppen aktuális jogszabályi rend megváltoztatását indítványozhatja a kabinetnek - fejtette ki Szijjártó. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány elé a bizottság egyedi ügyeket nem fog terjeszteni.

A tervek szerint a bizottság különösen fog figyelni a banki hitelek beárazásának átláthatóságára, a bankok közötti versenyhelyzetre, valamint a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályozásokra.

Szijjártó példaként említette, hogy számos olyan jelzést kaptak, hogy bár a svájci frank árfolyama minden pénzintézet számára ugyanúgy változik, a törlesztőrészletek, illetve a kölcsönök terheinek kiszámítása bankonként, illetve egyénenként mégis különböző lehet.