Orbán kérdezett, Matolcsy jegyzetelt - mi történt a csütörtöki válságtanácskozáson?

Orbán Viktor miniszterelnök közgazdászokkal tanácskozik a Miniszterelnökségen, a Parlamentben, Matolcsy György, Szíjjártó Péter
Vágólapra másolva!
Kritikát is megfogalmaztak a Matolcsy György gazdasági miniszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztető közgazdászok a csütörtöki egyeztetésen, ahol sem Orbán Viktor, sem Matolcsy György nem árulta el, hogy milyen terveik vannak. Az [origo]-nak nyilatkozó egyik résztvevő szerint úgy tűnt, hogy nem akarnak eltérni az eddig követett gazdaságpolitikától, de "őszinte érdeklődést" mutatott a kormányfő véleményük iránt.
Vágólapra másolva!

Mind a 11 meghívott közgazdásznak volt bőven ideje arra, hogy elmondhassa a véleményét azon a háromórásra nyúlt megbeszélésen, amelyre Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hívta meg őket - ezt mondták az [origo]-nak a tanácskozás résztvevői közül hárman, akik közül ketten is nevük elhallgatását kérve tájékoztatták az [origo]-t az egyeztetésről.

"Az elején Matolcsy György egy párperces bevezetőt tartott, onnan kezdve azonban meg sem szólalt, egész végig jegyzetelt" - mondta Bod Péter Ákos volt jegybankelnök és ipari miniszter, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Szerinte Orbán Viktor is jegyzetelt, de a kormányfő kérdezett is.

Bod Péter elmondása szerint azt várta tőlük a kormányfő és minisztere, hogy mondják el, hogyan látják a világgazdaság és a magyar gazdaság helyzetét, a következő évek lehetőségeit, nem kérték a közgazdászokat arra, hogy értékeljék az elmúlt egy év gazdaságpolitikai lépéseit. "A kormányoldal semmire nem reagált lényegében, nem lehetett kiolvasni a reakciójukból, hogy mire készülnek" - jelezte Bod Péter Ákos.

Matolcsy a kritikákról elfelejtett szólni

"Abban mindenki egyetértett, hogy az adósság- és hiánycsökkentést folytatni kell" - mondta az ülés egy másik, névtelenséget kérő résztvevője. Közvetve azonban kapott kritikát a kormány, mert, Bod Péter Ákos szerint ő és rajta kívül néhányan, szóvá tették, hogy "az egykulcsos adónak nem volt gazdasági növekedést meglódító hatása, de az nem is volt várható", holott a kormány részben erre alapozta a gazdaságpolitikáját.

Matolcsy György a sajtótájékoztatón kritikákról nem tett említést, csak azt mondta, hogy a résztvevők óvták a kormányt attól, hogy visszaforduljon az arányos adórendszer kiépítésének útján. "Abban valóban konszenzus van a meghívottak között, hogy hosszú távon az adóelvonást mérsékelni kell, de hogy 2012-ben esetleg elhalassza a beígért adócsökkentést a kormány, nos, ezt én nem tartanám ördögtől valónak" - mondta Bod Péter Ákos, aki szerint sem a miniszterelnök, sem a miniszter nem fűzött ehhez sem kommentárt, de látszott Orbán Viktoron, hogy nem akar eltérni a korábban általuk lefektetett menetrendtől.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Többen kritizálták a kormányoldalt a jogbiztonságot sértő, valamint a bankrendszerre rótt terhek miatt is - ezt az ülés egy harmadik, szintén névtelenséget kérő tagja állította az [origo]-nak.

A közgazdászoknak tetszett, hogy meghallgatták őket

Az általunk megkérdezett meghívottak azonban egyöntetűen jónak tartották, hogy "őszinte érdeklődést" tapasztaltak a kormány részéről, egyfajta "kerekasztal-beszélgetés" kerekedett ki az egészből. Egy az [origo]-nak nyilatkozó kormányzati forrás azonban úgy érzi, a megbeszélés elsődleges célja az volt, hogy a kormány ne kapjon kritikákat a hozzá közel álló közgazdászoktól arra hivatkozva, hogy nem kíváncsi a véleményükre.

Az [origo]-nak adott interjúban korábban Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági miniszter azt állította, hogy a kabinetet nem érdekli a közgazdász-szakma véleménye. Ő nem is volt meghívva a csütörtöki találkozóra. A résztvevők viszont üdvözölték , hogy a kormányfő konzultáció folytatását kérte tőlük, felvetve hogy egy hónap múlva ismét üljenek le egyeztetni.