Obama 300 milliárd dolláros munkahelyteremtő programot tervez

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök adókönnyítésekkel, állami beruházásokkal és az államoknak adott közvetlen támogatással növelné a munkahelyek számát; a kongresszusi bejelentés csütörtökön várható. Közben egy friss felmérésből az derült ki, hogy jelentősen romlott az Obama-kormányzat gazdasági teljesítményének megítélése az USA-ban.
Vágólapra másolva!

Amerikai sajtójelentések szerint 300 milliárd dolláros új munkahelyteremtő programot hirdet meg csütörtöki kongresszusi beszédében az amerikai elnök. Barack Obama a belső fogyasztást ösztönző adókönnyítések, infrastuktúraberuházások állami finanszírozása és az amerikai államoknak nyújtott közvetlen támogatások révén akarja növelni a munkahelyek számát.

"Vissza kell hozni az amerikaiakat a termelésbe, és itt az ideje, hogy a kongresszus tegyen is ennek érdekében" - jelentette ki hétfőn (az amerikai munka ünnepén) Detroitban Obama. Itt elmondta azt is, hogy szeptember 8-án a kongresszusban javaslatokat terjeszt elő a gazdaság élénkítésére, további részletet azonban nem közölt.

Az Egyesült Államokban rendkívül magas a munkanélküliségi ráta, 9,1 százalékos, és ez jelentősen beárnyékolja Obama újraválasztási esélyeit. Ráadásul egy kedden közölt kutatás szerint jelentősen romlott az Obama-kormányzat gazdasági teljesítményének megítélése az Egyesült Államokban. A Washington Post és az ABC News közös felmérésében a megkérdezettek 43 százaléka mondta, hogy a kormányzat összességében jól teljesít, ami a ciklusban mért leggyengébb adat, miközben 53 százalék mondta, hogy rosszul, ami a legmagasabb mértékű elutasítást jelenti Obama megválasztása óta. A felmérés szerint Obama gazdasági programjára 17 százalék mondta, hogy az javít a helyzeten, 34 százalék szerint ront, 47 százalék pedig úgy véli, nem változtat rajta.

Elemzők a magas munkanélküliséget vélik az amerikai gazdasági lassulás első számú okának, hiszen a növekedés kulcsának tartott belső fogyasztás a foglalkoztatottság emelése nélkül számottevően nem élénkíthető.