Matolcsy harmincöt százalékos áfát vetne ki a luxuscikkekre

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági miniszter szerint a meghatározott luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos egységes uniós forgalmi adó nem lenne káros hatással az egységes európai piacra. 
Vágólapra másolva!

Matolcsy György levélben kérte Algirdas Šemeta adóügyi biztost, hogy az Európai Bizottság mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek forgalmi adójának normál kulcsúnál magasabb adóztatására - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A szaktárca közleménye szerint a magyar kormány fontolóra venné egy, a hatályos adókulcsnál magasabb, harmincöt százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét bizonyos termékek esetében, ha erre az áfáról szóló uniós irányelvben foglaltak lehetőséget adnának.

"A nemzetgazdasági miniszter meggyőződése szerint az Ecofin kedvezően fogadná az Európai Bizottság javaslatát, mert a tagállamok többsége nehéz költségvetési konszolidációval néz szembe, és az államháztartási hiány, illetve az államadósság megfelelő keretek között tartása az egyik legfontosabb feladata és felelőssége a kormányoknak" - derül ki a közleményből. (Az Ecofin az uniós pénzügyminisztereket tömörítő testület.)

Matolcsy György úgy véli, a mostani időszakban, "éppen az államadósság csökkentése céljából, a költségvetési bevételek biztosítása érdekében adott esetben adóemelésekre is sort kell keríteni, hiszen a nemzeti adópolitika keretében végrehajtott intézkedések nagymértékben hozzá tudnak járulni nehéz gazdasági helyzetben is ahhoz, hogy a gazdaságpolitikai eszközök segítsék beindítani a gazdaság motorját, fokozzák országaink versenyképességét". A miniszter szerint meghatározott luxuscikkekre kivetendő, 35 százalékos egységes uniós forgalmi adó nem lenne káros az egységes európai piac eddigi vívmányaira, hiszen a tagállamoknak bizonyos termékeket és szolgáltatásokat ma is van lehetősége a normáltól eltérő, alacsonyabb mértékben adóztatni.