NGM: Nem a biztosítót terheli a baleseti adó beszedésének kockázata

Baleset, biztosítás, baleseti adó, adócsomag, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az ízesített sörök és alkoholok népegészségügyi termékadója a korábbi tervekhez képest csökken, és 20 forint lesz literenként. A biztosítókat nem fogja terhelni a baleseti adó beszedésének kockázata - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
Vágólapra másolva!

"A baleseti adó esetében arra a türelmi időszakra, ameddig a biztosító szolgáltatása fennáll, de a biztosított elmulasztja a díj és az adó megfizetését (a biztosítás a díj nem fizetése miatt megszűnik), a beszedés kockázata nem a biztosítót terheli" - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleményében, amelyben az [origo]-n megjelent, a birtokunkba került adótörvény-tervezet alapján készült cikkekre reagálnak. (A cikkek itt és itt olvashatók.)

A tárca pontosította cikkünk illetékekkel foglalkozó részét úgy, hogy "az ingatlanszerzéshez kapcsolódó illeték kiszabása érdekében nem a szerződés hozzá való beérkezésétől, hanem - a javaslat szerint - az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követő nyolc napon belül értesíti a földhivatal az adóhatóságot."

Az NGM megemlíti, hogy "a kormány javaslata szerint a jövőben sem fogja népegészségügyi termékadó terhelni a kávét". Csütörtök késő esti cikkünkben azt írtuk, hogy az NGM előterjesztése, amely a kormányülésre került, azt tartalmazza, hogy a kávét terhelje a chipsadóként elhíresült adó. A birtokunkban levő anyag világosan fogalmaz: a Népegészségügyi termékadóról szóló törvény 2. paragrafusának h pontja úgy szólna jövő januártól, hogy adóköteles terméknek minősül "a 0901 VTSZ szám alá tartozó koffeintartalmú termék (a továbbiakban: kávé)". Mint egy későbbi, péntek déli cikkünkben írtuk, a kormányülésen vita alakult ki arról, hogy a kávéra kivessenek-e chipsadót, végül az lett a vita végeredménye, hogy a parlament elé pénteken kerülő adótörvény-javaslat ilyent nem fog tartalmazni, de a kérdés még nem dőlt el, a parlamenti vita során még változhat a helyzet.

Az NGM közleményében kitér arra, hogy "az ízesített sörök és alkoholos frissítők esetén egységesen 20 forint/liter népegészségügyi termékadó mértékre tesz javaslatot a kormány". A nálunk levő előterjesztés-tervezetben, mint írtuk, 35, illetve 100 forintos mérték szerepel.

A két cikkünk további állítását, többek között a baleseti adó mértékéről, a cégautóadó szigorításáról, a vállalkozók járulékalapjáról nem érinti az NGM közleménye, azokat nem cáfolja.