Az IMF vezetője szerint van elég pénz a válság kezelésére

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalapnak ( IMF) nincs szüksége többletforrásokra ahhoz, hogy megsegítse a bajba jutott országokat - mondta Christine Lagarde, a szervezet vezérigazgatója hétfőn az Europe 1 francia rádiónak adott interjúban. A francia jegybank vezetője azt nyilatkozta, hogy a francia kereskedelmi bankok képesek megoldani a görög válság miatt kialakult helyzetet.
Vágólapra másolva!

"Úgy látom, hogy az IMF jelenleg megfelelő eszközökkel rendelkezik" - mondta Christine Lagarde a rádióinterjúban. Arra a kérdésre, hogy a források mekkora szintje tekinthető megfelelőnek, nem mondott számokat. Nemrég Lagarde még arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMF forrásai kevésnek bizonyulhatnak, ha az euróövezeti válság tovább mélyül.

Az AFP hírügynökség jelentése szerint a G20 csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek hétvégi párizsi találkozóján egyes fejlődő piaci tagállamok felvetették a szervezet kapacitásainak bővítését. Az AFP szerint az Egyesült Államok ellenezte a kezdeményezést.

Lagarde azt is mondta hétfőn, hogy az európai bankoknak meg kell erősíteniük tőkehelyzetüket. A szakember szerint "az európai bankoknak elsősorban a részvényeseiktől kell tőkéhez jutniuk, és utolsó lehetőségként, ha ezzel a módszerrel nem járnak sikerrel, egy kollektív mechanizmus is elfogadható, mely állami intervenciót is tartalmazhat".

Noyer: "Irracionális a piac viselkedése"

A francia bankok képesek hozzájárulni a görög adósságrendezéshez, mivel csupán nyolcmilliárd eurónyi görög állampapír van a birtokukban - mondta Christian Noyer, a francia jegybank vezetője a TV5Monde francia televíziós csatornának még vasárnap adott interjúban.

A francia pénzintézeteket többségükben kimondottan sérülékenynek tartja a piac a görög államadósságnak való kitettségük miatt. A múlt héten a francia-belga Dexia banknak részben emiatt volt szüksége állami segítségnyújtásra, hogy elkerülje az az összeomlást.

Noyer az esetleges tőkeemelésről azt mondta, nem jelent gondot a szigorított tőketartalék-ráták teljesítése, többek között azért sem, mert kilenc hónap áll majd a bankok rendelkezésére, és ennyi idő alatt a visszatartott nyereségekből is megfelelő mértékben emelhetnek tőkét. Ha ez nem sikerül, akkor piaci forrásokhoz is hozzáférnek majd - mondta Noyer, hozzátéve, hogy "elméletileg az államnak nem kell közbelépnie, ha erre mégis sor kerülne, akkor az ideiglenes befektetés lenne".

A szakember szerint a piac viselkedése most "kissé megmagyarázhatatlan és irracionális", amennyiben tovagyűrűző hatásokat áraz be. "Ki lehet zárni, hogy Olaszország vagy Spanyolország, illetve Írország vagy Portugália csődbe megy" - szögezte le.