Fellegi: Az ország problémái nem oldhatók meg csak megszorításokkal

Vágólapra másolva!
Ha az európai helyzet nem romlik tovább jelentősen, akkor Fellegi Tamás szerint elérhető a jövő évre tervezett 1,5 százalékos magyar GDP-növekedés.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság várható növekedési pályájára vonatkozó újságírói kérdésre Fellegi Tamás kijelentette: több olyan tényező is van, amely jelentősen befolyásolhatja az előrejelzéseket. Erről Fellegi Tamás Londonban beszélt magyar és külföldi újságírók előtt. A tényezők közül az elsődleges fontosságú az, hogy születik-e érdemi megoldás az euróövezeti válságra, és ennek milyen pénzügyi következményei lesznek Magyarországra. A nemzeti fejlesztési mininszter szerint fontosak Magyarország szempontjából a kereskedelmi partnerek növekedési adatai is.

Fellegi Tamás szerint azonban a magyar kormány továbbra is úgy gondolja, hogy ha a külső helyzet nem romlik jelentősen tovább, akkor a 1,5 százalékos jövő évi növekedési várakozás reálisnak bizonyulhat. A londoni Cityben meglehetősen pesszimista jóslatok vannak forgalomban az euróövezeti növekedésről és így a közép-kelet-európai térség növekedési kilátásairól is.

A régió átalakulásának finanszírozására húsz éve létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) múlt héten kiadott legfrissebb átfogó előrejelzése szerint például a Magyarországot is magában foglaló közép-európai és balti csoportban az idén átlagosan 3,1 százalékos gazdasági növekedés várható az előző, júliusi térségi jelentésben jósolt 3,5 százalék helyett. Az EBRD az euróövezeti adósságválság várható negatív hatásaival indokolta a becslés rontását. Magyarország esetében a londoni bank az előző előrejelzésben szereplő 2,7 százalékról 1,0 százalékra vette vissza a 2011 egészére szóló GDP-növekedési becslését. Az EBRD 2012-re a közép-európai és balti csoportban most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét az eggyel korábbi prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.

Fellegi Tamás a bankokra és az egyes gazdasági szektorokra kirótt válságadókkal kapcsolatos újságírói kérdésre hétfői londoni tájékoztatóján kijelentette: nem állítja, hogy ezek az adók "jobb vagy örömtelibb" üzleti környezetet teremtettek Magyarországon. A magyar kormány tudatában volt annak, hogy ezek a "nem kellemes, nem szokványos" intézkedések bizonyos mértékig aláássák a kormány és az üzleti élet közötti bizalmat. "Melyik azonban a jobb megoldás: hagyni az ország összeomlását, amely után a legkisebb esély sem nyílik az üzleti tevékenység újjáélesztésére..., vagy ezekkel az intézkedésekkel megkísérelni a válság terheinek újraelosztását?" - tette fel a kérdést hétfői londoni tájékoztatóján a magyar szakminiszter.

Fellegi Tamás szerint az ország problémái nem oldhatók meg csak megszorító intézkedésekkel, tekintettel arra, hogy Magyarországon a havi átlagkereset hozzávetőleg 450 euró, az átlagnyugdíj pedig mintegy 300 euró.