Szabadon adóztathatnának az önkormányzatok Rogán javaslata szerint

Vágólapra másolva!
Nem korlátozná Rogán Antal az önkormányzatok adókivetési szabadságát, de a fideszes politikus módosító javaslata a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához kötné a 20 százaléknál nagyobb mértékű adóemelést.
Vágólapra másolva!

A települési adók esetében szinte minden jogszabályi korlátot kivenne a jövő évi adótörvényekre vonatkozó kormányzati javaslatból a fideszes Rogán Antal. A politikus múlt heti, Lázár János frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján már utalt arra, hogy véleményük szerint az önkormányzatok adókivetési szabadságát nem szabad korlátozni.

Az adótörvényekhez szerdán beterjesztett módosító javaslatával Rogán Antal azt indítványozza: vegyék ki az előterjesztésből, hogy a helyi építmény- és telekadó maximális mértéke a forgalmi érték 3 százaléka lehet, ugyanakkor a fideszes politikus a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához kötné a 20 százaléknál nagyobb mértékű adóemelést.

Emellett a javaslat - indoklása szerint - a települési adók esetében szinte minden, az önkormányzatok adóztatási szabadságát akadályozó törvényi korlátot törölne az előterjesztésből. Így hatályon kívül helyezné a törvényi telekadómentességeket, és megszüntetné azt korlátozást is, amely szerint a települési adó csökkenti az iparűzési adó összegét. Szerdán több adótörvényt módosító javaslat is napvilágot látott, az egyik szerint mégis megszűnhet az eva, de a közösségi közlekedés megadóztatásáról és az úgynevezett, tb-t helyettesítő szociális hozzájárulásról is nyújtottak be javaslatot fideszes képviselők.

Az adók a települések költségvetésébe kerülnének

Múlt pénteken Lázár János sajtótájékoztatóján azt mondta: az állam feladata eldönteni, hogy milyen adókat akar beszedni, ezen felül a helyhatóságoknak maguknak kell határozniuk arról, hogy milyen és mekkora mértékű adókat vetnek ki. "Nem korlátozni kell, hogy mennyi és milyen adót szedhet be egy önkormányzat, hanem ki kell nyitni a lehetőséget" - fogalmazott akkor, kérdésre válaszolva megjegyezve, hogy az így kivetett adókból származó bevételeknek teljes egészében a település költségvetésébe kell kerülniük.

Rogán Antal akkor azt mondta: nem látja értelmét annak, hogy törvényben határozzák meg a települési adók maximális mértékét. Már csak azért sem - tette hozzá -, mert a legfeljebb 3 százalékos építményadó egyes vidéki városokban azt eredményezné, hogy a nagykereskedelmi áruházláncoknak a jelenleg négyzetméter alapon meghatározott összegnél kevesebbet kellene fizetniük.

A fideszes politikus további módosító indítványainak egyikében egy új jogintézményre, a bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére vonatkozó szabályokat állapítana meg. Véleménye szerint ez lehetőséget teremtene a jóhiszemű adózóknak arra, hogy az adókötelezettségeik esetleges megsértéséhez kapcsolódó egyes jogkövetkezmények - így az adóbírság és a mulasztási bírság - alól mentesüljenek.