Soha nem kapott kölcsönt ilyen drágán Olaszország, mint most

Olaszország, olasz válság, kormányválság, Silvio Berlusconi
Vágólapra másolva!
Az olasz tízéves állampapírhozam 7,4 százalékra ugrott, Brüsszel aggódik.
Vágólapra másolva!

Soha nem tudta olyan drágán finanszírozni magát Olaszország, amióta az eurózónában van, mint ma, szerdán, amikor a tízéves állampapírhozam 7,4 százalékra ugrott - írja a The Wall Street Journal. A folyamatosan növekvő kötvényhozamok azt tükrözik, a befektetők aggodalma fokozódik a világ harmadik legnagyobb, 1900 milliárd eurós állampapír-piacával rendelkező Olaszországgal szemben. Az Európai Központi Bank a lap beszámolója szerint a nap folyamán kétszer is belépett az olasz államkötvénypiacra, hogy vásárlásaival csökkentse a hozamokat, de jelentős eredményt nem ért el.

Az újság által megkérdezett közgazdászok szerint a múlt héten csak az Európai Központi Bank kötvényvásárlása mentette meg az olaszokat attól, hogy a mai szintre ugorjanak az állampapírhozamok, az EKB akciója így csak időleges segítséget jelentett.

A szerdai nagy hozamugrásban alapvető szerepet játszott az, hogy az egyik nagy elszámolóház, az LHC Clearnet megemelte az olasz államkötvények kereskedéséhez megkövetelt fedezet mértékét. A másik kulcstényező az olasz belpolitikai válság. Ismeretes, Silvio Berlusconi kedden bejelentette, a jövő évi költségvetés elfogadása után lemond, és nem indul újra a választáson. A piacok attól is félnek, hogy nem lesz elég a kormány már bejelentett megszorító csomagja, vagy azt nem fogja teljes egészében végrehajtani az ország, ezért újabb kiigazításra van szükség.

Az olaszok a múlt héten megengedték az IMF-nek, hogy Rómába utazzon a küldöttsége és a helyszínen nézzék át a költségvetési kiigazító programot. Az Európai Unió pénzügyi biztosa levelet írt az olasz kormánynak, és a Portfolio.hu beszámolója szerint 39 pontban foglalta össze Brüsszel elvárásait a költségvetési takarékosságról és a gazdasági reformokról, és aggodalmát fejezte ki az olasz helyzet miatt.

A piacok aggodalmát jelzi az is, hogy a cds-felár történelmi csúcs közelébe emelkedett. Az ország csődvalószínűségét is mutató jelzőszám 5,43 százalékra ugrott.

Az olasz fejlemények Magyarországra is kihatnak. Az euróval szemben 311-ig gyengült a forint, ez két és féléves mélypont, ebben szerepe volt az olasz ügynek. A részvények is esnek, a BUX délután három óra után nem sokkal 2 százalékos csökkenést mutat.