A gyenge forint miatt veszítheti el Orbán az államadósság elleni harcot

MNB, Magyar Nemzeti Bank, állampapír hozam, bankjegy, pénz, Állami Pénzverde
Vágólapra másolva!
76 százalékról 82 százalékra ugrott egyetlen negyedév alatt az államadósság, főként a forintgyengülés miatt. Az állam a nyugdíjpéztáraktól átvett tőzsdei részvényeken 272 milliárd forintot bukott.
Vágólapra másolva!

Hiába vonta magához az állam a nyugdíjpénztári megtakarításokat, hogy azokat az államadósság csökkentésére fordítsa (valójában csak egy részét használta erre, mint beszámoltunk róla), az államadósság szeptember végére újra emelkedni kezdett. A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi statisztikái szerint a harmadik negyedév végére 82 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság a június végi 76,1 százalékról. (A hírt a Wall Street Journal online verziója is címlapon hozza.)

A jelentős ugrásban a főszerepet a forint gyengülése játszotta, a jegybank kalkulációi szerint a csaknem 6 százalékpontos adósságemelkedésből 4 százalékpontot ez magyaráz. A maradék 2 százalékpontot pedig az magyarázza, hogy ennyivel több állampapírt bocsátott ki az állam, mint amennyi kötvény lejárt.

A 82 százalékos államadósság messze van attól, amelyet Orbán Viktor még augusztusban látni szeretett volna. A kormányfő, aki az államadósság elleni harcot tekintette a legfontosabbnak, akkor 77 százalékos államadósságról beszélt, és arról, hogy azt 73 százalékra fogják levinni, miután októberben és novemberben két lejáró adósságát törleszti az állam.

A forint szeptember óta is tartó mélyrepülése azonban könnyen lehet, hogy keresztülhúzta a miniszterelnök számítását. Szeptember végén még 300 forint alatt volt az euró árfolyama, azóta új történelmi mélypontra gyengült a hazai valuta, hétfőn megközelítette a 318 forintos szintet is az euró, vagyis szeptember vége óta 6 százalékos leértékelődés következett be. Mivel az államadósság több mint 40 százaléka külföldi devizában, elsősorban euróban van, ezért a 6 százalékos árfolyamgyengülés önmagában több mint 2,4 százalékponttal dobja meg az államadósságot. Ekkora adósságnövekedés pedig szinte teljesen kiolthatja az októberi és novemberi adósságtörlesztést, ahogyan arra rámutatott a Portfolio.hu is. Ha a forint később tartósan erősödne a folyamat visszafele is elindulhat.

A mostani harmadik negyedéves adat a kétezres évek harmadik legmagasabb államadóssága. 2010 második negyedévének végén volt a legmagasabb, 83,9 százalékos a GDP-arányos adósságráta, 2009 első negyedévének végén pedig 82,6 százalékos.

A nyugdíjvagyon részvényein is jelentős veszteséget szenvedett el az állam. A tőzsdei részvényeken 272 milliárd forintos árfolyamveszteség érte az államot.