"Csak az nem vett fel hitelt, aki nem akart"- az ÁSZ-elnök az önkormányzatok eladósodottságáról

Vágólapra másolva!
Azok az önkormányzatok vannak a legjobban eladósodva, ahol van kórház is - derül ki az Állami Számvevőszék értékeléséből.
Vágólapra másolva!

A magyarországi önkormányzatok adósságállománya 491 milliárdról 1247 milliárd forintra nőtt, amely részben az állami források csökkentésével, a gazdasági válsággal magyarázható. Az adósságállomány háromnegyede 2007-2008-ban halmozódott fel - derül ki az Állami Számvevőszék friss értékeléséből, amelyben a középszinten működő - elsősorban megyei vagy megyei jogú városi - önkormányzatok gazdálkodását vizsgálta.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem a megszokott ÁSZ-jelentésről van szó, az majd decemberben jelenik meg, a szervezet most csak az önkormányzatok vizsgálata során szerzett tapasztalatait hozta nyilvánosságra. Az átfogó vizsgálat során a számvevők az önkormányzat pénzügyi, vagyoni helyzete mellett a belső kontrollokat vizsgálta, és utólagos ellenőrzést végzett.

Az elnök azt mondta, hogy szinte minden megye működési hiányt halmozott fel 2007 óta, a megyei városoknak pedig a felénél volt deficit. Domokos szerint a szóban forgó önkormányzatok pénzügyi gondjaiban főszerepet játszik, hogy 2007-ben beruházási programok finanszírozásához hiteleket vettek fel 3-5 éves türelmi idővel, a hitelfelvételi boomot pedig a bankszektor támogatta. "Csak az nem vett fel hitelt, aki nem akart" - tette hozzá az elnök.

Az értékelés szerint a megyék és megyei jogú városok 95 százaléka bocsátott ki devizaalapú kötvényt a 2007 és 2008 közötti időszakban. A kötvénykibocsátásból befolyó összegekből az önkormányzatok a korábban felvett előnytelen hiteleket váltották fel, részben a működési hiányt pótolták, de közel ötven százalékát ezeknek az összegeknek tartalékolták, az ennek a hozamából származó bevétel a működés fenntartását segítette. Az önkormányzati eladósodottság jellegzetessége, hogy a később megvalósítandó fejlesztések finanszírozása érdekében tartalékolták a kötvénykibocsátásból, hitelfelvételből befolyó összeget. Ez a tartalékolás játszott szerepet abban, hogy az önkormányzati alrendszer hiánya 2010-ben 42 milliárd forinttal nagyobb lett a tervezettnél, ennek eredményeként az államháztartás hiánya is növekedett. A problémát az okozta, hogy a forrást az önkormányzatok nem a felvétel idején, hanem később 2009-ben és 2010-ben költötték el fejlesztésekre, ezzel pedig növelték az adott év deficitjét.

Az ellenőrzések során az is kiderült, hogy amelyik önkormányzatnak kórháza van, annak pénzügyi nehézsége is van, amelyeknek nincs, azoknál jóval kisebb a feszültség - fogalmazott az elnök. Dankó Géza, az ÁSZ tanácsosa az önkormányzati adósságállomány szerkezetét ismertetve elmondta, hogy egy lakosra 125 ezer forint adósság jut. A nagyközségekben fejenként 30 ezer, a városokban 120 ezer, a megyei jogú városokban 165 ezer forint az adósság.