A JP Morgan szerint "az IMF nem lesz nagyon követelőző"

Vágólapra másolva!
Várhatóan "nem lesz nagyon követelőző" a költségvetéssel kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az új típusú együttműködésről folytatandó tárgyalásokon - jósolták hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, csaknem kétharmadosra taksálva az IMF és a kormány közötti megállapodás esélyét.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan Chase Bank londoni elemzői befektetőknek azt jósolják, hogy az újtípusú együttműködés, elővigyázatossági készenléti megállapodás formáját ölti majd, vagyis tartalmazni fogja "egy normál IMF-program szokásos előírásait". Úgy vélik, lesznek benne negyedéves lebontású teljesítménycélok, de hitelfolyósítási menetrend nélkül.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy a kormány tárgyalásokat kezd az IMF-fel egy jövő év elején megkötendő új IMF-megállapodásról, ennek keretében azonban hitelfelvételt nem tervez. A kormány a tavaly ősszel lezárult, előző IMF-programot nem újította meg, az ország pénzügyi függetlenségének visszaszerzésével indokolva a döntést.

A JP Morgan londoni felzárkózó piaci elemzői közölték: nem gondolják, hogy "Magyarországnak sok további teendője lenne a költségvetési konszolidáció terén", és - tekintettel az euróövezeti recesszió kibontakozására is - arra számítanak, hogy az IMF "viszonylag kevéssé lesz követelőző a költségvetési fronton".

Az elemzők szerint "valószínűleg vitatott terület lesz" a magyar kormánynak a bankszektorral kapcsolatos politikája, mindent egybevetve 65 százalék esélyt látnak egy új program aláírására a jövő év elején. Véleményük szerint egy új IMF-program erősítené a piaci bizalmat, emellett átláthatóbbá és következetesebbé tenné a gazdaságpolitikai döntéshozatalt.

A JP Morgan szakértői szerint az, hogy a forint három százalékot erősödött a tárgyalások bejelentése után, csökkenti a Magyar Nemzeti Bankra nehezedő nyomást, ami azt jelenti, hogy valószínűleg csökken a kamatemelés esélye.

Az új IMF-programról szóló cikkeinket itt találja.