A jegybank és a PSZÁF összevonását javasolja az alkotmányügyi bizottság

Vágólapra másolva!
A jegybank és a PSZÁF összevonásáról, és egy új szervezet felállításáról nyújt be módosító indítványt a parlamentnek az alkotmányügyi bizottság.
Vágólapra másolva!

Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre, ha az országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága.

A javaslat szerint az új alkotmány átmeneti rendelkezésiről szóló törvény kiegészülne egy olyan bekezdéssel, ami lehetővé tenné, hogy a "Magyar Nemzeti Bank feladat- és hatásköreit általános jogutódként egy új szervezet láthatja el". Az új szervezet elnökét Schmitt Pál köztársasági elnök nevezné ki, a miniszterelnök javaslatára hat évre. A módosító alapján a két szervezet jelenlegi elnöke, Simor András és Szász Károly mandátumuk végéig az új szervezet alelnökei lennének.

A kormány ma délelőtt nyújtotta be javaslatát egy új jegybanki törvényre.

A módosító indoklása szerint "a pénzügyi piacok integrálódásával, a banki és az egyéb pénzügyi tevékenység közötti határok elmosódásával új kihívások jelentek meg a pénzügyi szektorban, amelyekre egy lehetséges megoldást jelenthet a pénzügyi intézmények felügyeleti tevékenységének és a jegybanki tevékenységnek az egyesítése".