Végtörlesztés helyett árfolyamrögzítés a közszféra dolgozóinak

Vágólapra másolva!
Nem a végtörlesztésnél nyújtott kétszázalékos kamattámogatással, hanem az árfolyamrögzítés keretein belüli kamatkedvezménnyel csökkentené a kormány a közszférában dolgozók hitelterheit - értesült a Magyar Nemzet. A májusi törlesztőrészlet lehet az első, amelyet az adósok kedvezményes árfolyamon fizethetnek.
Vágólapra másolva!

Nem a végtörlesztés testreszabásával, hanem az árfolyamrögzítésen belül kialakított konstrukcióval segítene a kormány a közszférában dolgozó devizaadósokon - értesült a Magyar Nemzet.

A lap azt írja pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztetett Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével, és a tárgyaláson nem az a tervezet került napirendre, amelyik nemrégiben napvilágot látott.

Az Index csütörtökön szintén írt a közszolgáknak szóló tervről, információk szerint a kormány pénteken dönthet a kérdésről.

Az árfolyamrögzítés kidolgozása jelenleg is zajlik, a koncepció pedig várhatóan áprilisban lép majd életbe. Vagyis a májusi törlesztőrészlet lehet az első, amelyet az adósok kedvezményes árfolyamon fizethetnek - olvasható a Magyar Nemzetben.