Idei legjobb szintjén a magyar csődrizikó

Vágólapra másolva!
Folyamatosan erősödött a forint az elmúlt napokban, a magyar csődkockázatot és az ország piaci megítélését tükröző CDS-felár pedig egy hónapos mélypontra került csütörtökön, idei legjobb eredményét hozva. A befektetők bíznak az IMF-EU megállapodásban, a külföldi hangulat is kedvező, de vannak kockázatok. 
Vágólapra másolva!

Több tényező erősíti a forintot. A befektetők továbbra is bíznak abban, hogy a kormány megállapodik az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a hitelkeretről, amely biztosíték lehet a befektetők számára Magyarország fizetőképességéről, még akkor is, ha a kormány csak végső esetben nyúl majd ehhez a hitelhez - mondta Karsai Péter, a Commerzbank üzletkötője az [origo]-nak.

Külföldről is kapott támogatást a forint, mégpedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, amely szerdai kommentárjában jelezte, hajlandó pénzt pumpálni a piacra abban az esetben, ha az amerikai gazdaság a recesszió közeli szint felé sodródna és a munkanélküliséget nem sikerülne leszorítani. (A forint árfolyamának mozgását itt követheti.)

Hónapos csúcson a magyar mutatók

"A Fed-kommentár megjelenése után az euró erősödött a dollárral szemben, a korábbi 1,30 körüli vagy az alatti szintekről 1,31 fölé került. Ennek következményeként növekedett a kockázatvállalási hajlandóság" - tette hozzá Karsai. Mindezek eredményeként a forint újból három hónapos csúcsra erősödött, az euró árfolyama 293,70-ig tudott csökkenni. A forint mellett az ország csődkockázatát jelző, úgynevezett CDS-felár is csökkent. Csütörtökön kora délután 571 bázispont volt, amire legutóbb december 21-én volt példa, idén tehát ez a legjobb eredmény. (A CDS-felár megmutatja, hogy a piac mennyire tartja valószínűnek Magyarország csődjét. Minél magasabb a felár, annál nagyobb esélyt ad a piac annak, hogy az állam megtagadja a fizetési kötelezettségét.)

Karsai Péter azonban hozzátette, az elmúlt napok optimista hangulata erősítette a forintot, de vannak kockázatok is belföldön és külföldön egyaránt. "Bár a kormány elkötelezettnek látszik abban, hogy megállapodjon az EU-val és az IMF-fel, még nincs aláírva a megállapodás, és a kormány még nem tette meg azokat a konkrét lépéseket, amelyeket a nemzetközi szervezeteknek ígért. A nemzetközi porondon pedig elsősorban Görögország megmentése jelenti a legfőbb rizikót. Érkeztek pozitív hírek ezzel kapcsolatban, de még nem tiszta a kép. Ráadásul január 30-án lesz az adósságválság rendezését célzó uniós csúcs, amely, ha nem hoz megoldást vagy a befektetők körében csalódást okoz a tárgyalás, akkor az a kockázatvállalási hajlandóságot visszavetheti. Ez pedig az euró és a forint visszagyengüléséhez vezethet" - mondta a szakértő.

A Raiffeisen elemzése szerint a technikai mutatók a forint túlzott erősödését jelzik, emiatt megállhat a forint erősödése, és korrekció következhet. A szakértők szerint utoljára tavaly áprilisban volt hasonlóra példa, akkor pedig meg is állt a forint erősödése.

Az állampapírpiac is jobban áll

Magyarország javuló megítélését mutatja, hogy sikeres volt az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki kötvényaukciója. A kibocsátó összesen 35 milliárd forint értékben kínált fel három-, öt- és tízéves papírokat a befektetőknek, végül a tervezettnél 13 milliárd forinttal nagyobb értékben adott el kötvényeket a befektetőknek. Az elfogadott 8,4-8,77 százalékos hozamok a szerdai piaci hozamnál 20-32, a legutóbbi kötvényaukción kialakult hozamszinteknél pedig 0,7-1 százalékponttal alacsonyabbak.

A jelentősnek mondható csökkenés ellenére azonban még mindig magasak a hozamok, tavaly januárban ugyanezek az állampapírok 7,46-7,79 százalékos hozam mellett keltek el az aukción, a fél évvel ezelőtti kibocsátáson pedig 6,58-7,21 százalékos volt az átlaghozam. (Az államkötvényeknél az átlaghozam azt mutatja, hogy befektetők mennyiért hajlandóak kölcsönt adni egy országnak. A hozamcsökkenés az ország megítélésének javulását, a hozamnövekedés pedig annak romlását jelzi.)

Hozamgörbe

Az állampapír-piaci mozgások a hozamgörbén keresztül láthatók, amely leegyszerűsítve azt mutatja, hogy az egyre növekvő futamidőkön mekkora a hozam. A hozamgörbe leginkább arra alkalmas, hogy kiolvassuk belőle a piac véleményét, a hozamgörbe hároméves lejáratig terjedő része a jegybanki alapkamatra vonatkozó várakozásokat mutatja. Az úgynevezett hosszú oldal, azaz a több mint hároméves kötvények hozamából a hosszú távú inflációs trendeket lehet látni, illetve azt, hogy mire számítanak a befektetők, és a jövőben milyen felárat várnak el a pénzükért cserébe. Ezáltal a hozamgörbe hosszú oldala kifejezi az adott gazdaságba vetett befektetői bizalmat, más néven annak kockázatát. Ha a hosszú hozamok alacsonyak, az sok, az adott piacban bízó úgynevezett végső befektető jelenlétére utal. Ők ugyanis a hozamokon keresztül jelzik, hogy hosszú távon is alacsony inflációra, árstabilitásra számítanak, ellenkező esetben kockázatosnak látják az adott ország teljesítményét.