Vágólapra másolva!
Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 266 millió euró hiánnyal zárt januárban - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A folyó deficit 2000 decemberében 583 millió eurót tett ki, az elemzők a januári folyó hiányt 150-180 millió euróra várták. A folyó fizetési mérleg hiánya 2000 januárjában 77 millió euró volt.
Vágólapra másolva!

Az idén januárban a külkereskedelmi hiány 372 millió euró volt, 2,46 milliárd euró export, és 2,832 milliárd euró import mellett. A kivitel és a behozatal nagysága a 2000 negyedik negyedévi átlagos havi forgalmak szintjén alakult. A januári kivitel 444 millió euróval volt több, mint egy évvel korábban, a behozatal 682 millió euróval magasabb az előző év azonos havi adatánál. Tavaly januárban a külkereskedelmi áruforgalom 133 millió euró deficittel zárt. (A Magyar Nemzeti Bank áruforgalmi adatai a készpénzforgalmon alapulnak, míg a Gazdasági Minisztérium külkereskedelmi forgalomra vonatkozó számsorainak bázisa a vámstatisztika. Így a két intézmény külkereskedelemre vonatkozó adatszolgáltatása eltéréseket mutathat.)

Az idegenforgalom egyenlege ez év januárjában 134 millió euró többlettel zárt, 245 millió euró bevétel és 111 millió euró kiadás eredményeként. Egy évvel korábban, 2000 januárjában az idegenforgalmi többlet 105 millió euró volt, 185 millió euró turisztikai bevétel és 80 millió euró kiadás eredményeként.

A nem adóssággeneráló tőketételeknél mért nettó forráskiáramlás ez év januárjában 167 millió euró volt, ezzel ellentétben tavaly az első hónapban az egyenleg 130 millió euró nettó forrásbeáramlást mutatott. A jelentős nagyságú nettó forráskiáramlás elsődleges oka a nagyarányú, 313 millió eurós Magyarországról külföldre irányuló közvetlen tőkebefektetés. Ezzel párhuzamosan viszont közvetlen tőkebefektetés formájában az országba ez év januárjában 106 millió euró érkezett.

A bankrendszeren keresztül pénzben, tulajdonosi részesedés formájában megvalósuló közvetlen befektetések értéke ez év első hónapjában 206 millió euró nettó forráskiáramlást mutatott, míg 2000 januárjában 66 millió euró többletet. A tulajdonviszonyt megtestesítő portfolió-befektetéseken keresztül a nettó forrásbeáramlás 39 millió eurót tett ki, míg tavaly januárban ennek egyenlege 65 millió euró forrásbeáramlás volt. Ez év január végén a jegybanki tartalékok állománya 11,6 milliárd eurót tett ki.

(Üzleti Negyed)