Három százalékos GDP-növekmény várható

Vágólapra másolva!
A Pénzügykutató Rt. előrejelzése szerint az idén a bruttó hazai termék (GDP) növekedése 3 százalékos lesz, a 2001-re prognosztizált 3,9 százalék után - mondta Petschnig Mária Zita, a kutatóintézet főmunkatársa. A kutatóintézet számításai szerint a GDP növekedésében a fogyasztás emelkedése játszik meghatározó szerepet az idén, valamint az államilag ösztönzött beruházások.
Vágólapra másolva!

A Pénzügykutató prognózisa szerint 2002-ben a háztartások fogyasztása 4,4 százalékkal nő. A kutatóintézet a tavalyi évre 4,3 százalékos fogyasztásbővülést prognosztizált. Számításaik szerint a háztartások nettó megtakarításának növekménye 2002-ben 700 milliárd forint lesz, mindössze 100 milliárd forinttal több, mint amennyit 2001-re várnak.

A makrogazdasági folyamatokat a külgazdasági változásokon túl befolyásolják a parlamenti választások is, amelyek fellazuló jövedelem - és költségvetési politikával járnak. A kutatóintézet szerint az export romló versenyképessége (a nemzetgazdasági termelékenységnél mintegy kétszer gyorsabb reálbér-növekedés és a felértékelődő hazai valuta miatt) kedvezőtlenül érinti a vállalkozások felhalmozását és a kivitel növekedését.

A számítások szerint a külkereskedelmi mérleg egyenlege -4,1 milliárd euró lesz az idén, míg 2001-re -3,8 milliárddal számoltak. Mind az export, mind az import, folyó áron 8 százalékkal bővül az idén.

Az információtechnikai ágazathoz tartozó termékek kivitele csökkent, a többi export termék jól tartotta magát. A Pénzügykutató munkatársai úgy látják, hogy a magyar gazdaság a világgazdaságban meginduló pozitív fordulatra viszonylag gyorsan fog reagálni, a vállalatok feltöltik a készleteket, és elindul az import növekedése.

Véleményük szerint az idei év harmadik, illetve negyedik negyedévében gyorsulhat a kivitel bővülése, a tartós fellendülés következtében pedig nőhetnek a beruházások száma is. Jelenleg erőteljes belső keresletélénkítő politika érvényesül. 2001-ben 7 százalékkal nőttek a reálbérek, ami 2002-ben is folytatódni fog.

A költségvetési szektorban várhatóan 20 százalék felett lesz a növekedés. A versenyszférában a bérek pedig alkalmazkodni fognak a mérséklődő inflációhoz és a kedvezőtlenebb konjunkturális helyzethez. Összességében a reálkereset 2002-ben 6,5 százalékkal nő - mondta a főmunkatárs.

(MTI)

Ajánlat:

Makro
(az Üzleti Negyed rovata)

KSH

Korábban:

A piac szerint 3,8 százalékkal bővült a GDP
(2001. december 3.)

Lassul a GDP növekedésének üteme
(2001. október 2.)