Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági termelői árak februárban 5,1 százalékkal csökkentek éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 9,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve, az élőállatok és az állati termékek viszont 0,4 százalékkal drágultak.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése emlékeztet: tavaly februárban a mezőgazdasági termelői árak 21,2 százalékkal nőttek, míg idén januárban 12,1 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban.

Idén februárban a gabonaféléket 34,7 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesítették, mint egy évvel korábban. Az étkezési burgonya termelői ára 5,4 százalékkal emelkedett, a gyümölcsöké 69,2 százalékkal, a zöldségeké pedig 17,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A vágóállatok közül a vágósertés termelői ára 1,5 százalékkal csökkent, a vágóbaromfié 6 százalékkal mérséklődött. E két termék ára tavaly februárban 46,9 százalékkal, illetve 25,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A vágómarha termelői ára februárban 2,2 százalékkal nőtt éves összevetésben, míg 2001 februárjában 1,5 százalékos éves drágulást regisztráltak. A tehéntej termelői átlagára februárban 4,1 százalékkal emelkedett, míg a tyúktojásé 5,4 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához képest.

(MTI)

Ajánlat:

KSH