Közel negyedével nőtt az építőipar termelése

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés volumene - munkanaptényezővel kiigazítva - 23,8 százalékkal haladta meg 2002 májusában a tavaly májusit, míg az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 0,5 százalékkal volt magasabb - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés májusban 22,1 százalékkal, 2002 első öt hónapjában pedig 25,6 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés volumene 2002 áprilisában a munkanaptényezővel kiigazítva 32,2 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakit, míg az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 1,9 százalékkal volt magasabb.

Az építőipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-korrekcióval kiigazítva 2001. májusában 21,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, és 13,7 százalékkal az egy hónappal korábbi szinthez képest.

A hivatal közleménye szerint a nagy és a kisebb vállalkozások egyaránt növelték termelésüket. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése májusban 22,4 százalékkal, az épületgépészeti szerelés teljesítménye 28,4 százalékkal nőtt. A befejező építés alágazat termelése egyötödével haladta meg a 2001. azonos időszakit.

Az épületek építése a lakásépítéseknek köszönhetően 12,1 százalékkal, az egyéb építmények építése jelentősen, 39,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az év első öt hónapjában valamennyi megyében emelkedett a termelés. A legnagyobb mértékben, 50 százalékot meghaladóan a Hajdú-Bihar és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyű szervezetek termelése emelkedett.

Az építőipari vállalkozások 2002 májusában az egy évvel korábbinál 48,7 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek. Ezen belül az egyéb építmények új szerződéseinek volumene csaknem 57 százalékkal nőtt. Idén az első öt hónapban 36,3 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek az építőipari szervezetek, a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A május végi szerződésállomány volumene 21,8 százalékkal volt magasabb a 2001. májusinál. Ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 37,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Egy év alatt az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2 százalékkal, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,1 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,7 százalékkal magasabbak voltak.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH

Korábban:

Töretlen az építőipar növekedése
(2002. június 19.)