Az első nyolc hónapban 519 milliárd forint volt a külkereskedelem deficitje

Vágólapra másolva!
2002 első nyolc hónapjában a kivitel értéke 5759 milliárd, a behozatalé 6278 milliárd forint volt. Az előző év azonos időszakához képest az export értéke folyó áron nem változott, míg mennyiségileg 6 százalékos bővülést mutatott. Az import értéke 2 százalékkal csökkent, mennyisége 4 százalékkal nőtt. A deficit 519 milliárd forint, 150 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adatnál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Ágazatokra lebontva, a forgalom közel háromötödét kitevő gépek és szállítóeszközök kivitelének mennyisége 5 százalékkal magasabb az előző év első nyolc hónapjában tapasztaltnál. Gépexportunkon belül közel ötödével, 406 milliárd forintra csökkent az irodagépek és gépi adatfeldolgozó berendezések kivitelének értéke.

Legjelentősebben a feldolgozott termékek kivitelének a mennyisége haladta meg a bázisidőszaki szintet (9 százalékkal), ez döntően az első félévi, jelentős mértékű videójáték-exporttal magyarázható. Az élelmiszerek, ital, dohány árufőcsoport kivitelének mennyisége nem változott a megelőző év azonos időszakához képest.

A KSH adatai szerint a kereskedelmi mérlegünk az előző év azonos időszakához képest 150 milliárd forinttal javult, azonban még így is 519 milliárd forint hiányt mutat. A deficit csökkenésében a legmeghatározóbb tényező továbbra is a fejlett országokkal folytatott kereskedelem kedvező alakulása: a változatlan értékű exportot 6 százalékkal kisebb import mellett bonyolítottuk le, így az aktívum 294 milliárd forinttal múlja felül a megelőző év ugyanezen időszakában kialakult értéket.

Második legnagyobb partnerünkkel, Ausztriával csökkent a forgalmunk: exportunk 15 százalékkal, importunk 5 százalékkal alacsonyabb az előző évinél, amelynek köszönhetően az osztrákokkal folytatott áruforgalmi egyenlegünk 55 milliárd forint hiányt mutat. Ugyanakkor a Svédországba irányuló exportunk mintegy öt és félszeresére nőtt.

A közép- és kelet-európai országokkal folytatott kereskedelmünk forintértéke és hiánya kismértékben csökkent. A fejlődő országokkal folytatott kereskedelmünkben a kivitel értékének bővülése (16 százalék) lényegesen elmaradt a több mint négyszer akkora értékű behozatalétól (23 százalék), így tovább folytatódott a passzívum növekedése: a 785 milliárd forintos hiány 160 milliárd forinttal haladja meg az előző év első nyolc havi deficitjét - derül ki a KSH jelentéséből.

A különböző pénznemekben kimutatott értékindexek eltérő alakulását egyrészt a forint euróhoz mért mintegy 6, illetőleg a dollárhoz viszonyított 8 százalékos felértékelődése, másrészt a dollár árfolyamának az euróhoz képest - különösen az utóbbi hónapokban bekövetkezett - jelentős gyengülése magyarázza.

(Üzleti Negyed)

Korábban: