Járai szerint nem nő az infláció az olajárak miatt

Vágólapra másolva!
Az olajárak emelkedése nem veszélyezteti az inflációs célokat, azok a jelenlegi árfolyamok mellett is tarthatók, mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Vágólapra másolva!

A jegybank 5,2 százalékos inflációt tervez idén év végére, jövő decemberre pedig 4 százalékot. Januárban az árak 4,7 százalékkal emelkedtek. A célok teljesítését nem veszélyeztetik az olajárak, mondta Járai Zsigmond a Dow Jones - Associated Press hírügynökségnek. A központi bank előrejelzésében a hordónkénti olajárat 38,1 dollárra tette, és ehhez kalkulálta az inflációs előrejelzést.