Fellendíti az építőipart az új metró

Vágólapra másolva!
Nagy verseny várható a metróépítési tendereken, a beruházás jelentős bővülést hozhat az idén ismét leszálló ágba kerülő mélyépítőiparnak. A metrótender a nem nyertes cégeknek is hasznot hozhat, mivel várhatóan a nyertes nagyvállalatok erőit leköti majd a metróépítés, és az így keletkezett piaci résekbe betörhetnek a kisebb vállalkozók - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a metróépítésre mintegy harminc tendert ír ki a főváros és a gazdasági tárca, többek között alagútfúrásra, elektronikai és biztonsági berendezésekre, szerelvények beszerzésére, megállók építésére. A piacnak szüksége is van a több tíz milliárd forint értékű beruházás megindítására, hiszen az idén ismét leszállóágba került a mélyépítőipar.

A nemzetközi tendereken valószínűleg sok vállalat megméretteti magát, így nagy verseny várható. A korábbi metróépítésekről ismert a KÉV-Metró neve, a cég időközben a Strabag tulajdonába került. Ugyancsak részt vett a korábbi metróépítésekben a Vízép Mélyépítési Kft., melynek vezetője, Ivántsy Gábor a Világgazdaságnak elmondta, hogy ezúttal is szeretnének indulni a tenderen. Hozzátette, hogy számítani kell arra, hogy jó néhány külföldi cég is a vetélytársuk lehet.

Ivántsy szerint ugyanakkor a metrótender a nem nyertes cégeknek is hasznot hozhat. Várhatóan a nyertes nagyvállalatok erőit leköti majd a metróépítés, és az így keletkezett piaci résekbe betörhetnek a kisebb vállalkozók is.

Több tenderen is indulni kíván majd a Swietelsky Kft. A cég vezérigazgatójának elmondása szerint társaságuk többféle munka, például vágány-, mozgólépcső-, aluljáró-építés elvégzésére is képes. Apáthy Endre, a Hídépítő Rt. vezérigazgatója is megerősítette, hogy cégük indulni kíván a metrótenderen, s az alagút- és aluljáró-építésbe, illetve a felszíni tereprendezésbe is be kíván kapcsolódni.