Ketyeg a tejbomba

Vágólapra másolva!
A hazai tejpiacon közel 170 millió liter felesleg van a Tej Terméktanács adatai szerint. A szakmai szervezet szerint a tejpiac összedőlni látszik, mert ha nem vonják ki a felesleget, akkor a tőkeszegény feldolgozók és termelők nem fogják bírni a csökkenő átvételi árak okozta versenyt.
Vágólapra másolva!

A magyar tejágazat szereplői kedden, a tej világnapján sem ünnepeltek felhőtlenül: a Tej Terméktanács igazgatója az emléknapon rendezett szakmai konferencián azt mondta, hogy a hazai tejpiac összedőlni látszik és egyre többen félnek a kapacitások, a piacok elvesztésétől, írta a Magyar Hírlap.

Az agrártárca helyettes államtitkára, Máhr András szerint a rendszerváltás utáni évek adnak magyarázatot a mostani helyzetre. A nyolcvanas évek végén az ország lakói fejenként 200 liter tejet, vagy tejterméket fogyasztottak, addig ma csupán 165 liternek megfelelőt, és ebből csak 130 liter származik a hazai tejüzemektől, a többi import, mondta a helyettes államtitkár. Annak ellenére nem sikerült a régi forgalmat elérni, hogy a fizetések, a jövedelmek reálértéke elérte a nyolcvanas évek végi szintet, tette hozzá.

Árak - az Üzleti Negyed rovata/uzletinegyed/vasarlas/arak/index.htmlNézze meg mi mennyibe kerül!

A tej ára Németországban és Ausztriában is olcsóbb, mint itthon: míg a 1,5 százalékos zsírtartalmú tej literje Németországban 0,5, Ausztriában 0,6 euró körül van (123 forint) a Tej Terméktanács adatai szerint, addig itthon 199 forint és 215 forint között lehet egy liter tejet venni.

A Tej Terméktanács elnöke, Kiss Pál István nem tartja kizártnak, hogy 2008-ra Magyarország nettó tejimportőré válik, ha nem képes a mostani válságot úgy kezelni, hogy sem a termelői, sem a feldolgozói oldalon ne menjen tönkre nagy számban gazdálkodó. Az elnök szerint az EU-csatlakozás során az igazi kihívást a velünk együtt csatlakozó Szlovákia, Csehország, Lengyelország jelenti. Ma a szlovák nyers tejért 54 forintot fizetnek a feldolgozók, a magyarért 76 forintot. Ez olyan óriási versenyhátrány, amely miatt az EU-csatlakozást követően hetek alatt beáramlik Magyarországra a szlovák tej, s bizonnyal letöri az árakat, mondta Kiss Pál István.