Romlik Magyarország versenyképessége

Vágólapra másolva!
A tavaly ősszel még Kelet-Közép-Európa vezető gazdaságai közé tartozó Magyarország mostanra leszakadni látszik - derül ki a német Deka Bank, hazánk felzárkózását mérő konvergencia-indexéből. Az index nyolc hónap alatt 4 pontos gyengülést jelez - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság monetáris, fiskális, reálgazdasági és intézményi felzárkózását mérő index értéke júniusban 72 pont volt, szemben a tavaly októberi 76 ponttal. A Deka Bank elemzése szerint a visszaesésben elsősorban a fiskális tényezők romlása játszott szerepet.

A német pénzintézet listáján - főként az intézményi feltételek kedvező változása miatt - Lettország és Lengyelország javítani tudott pozícióján, és már csak kis mértékben maradnak el Magyarországtól. Az Európai Unióhoz első körben csatlakozó országok közül a két utolsó, Szlovákia és Litvánia pozíciója is erősödött.

A Deka Bank értékelése szerint a vizsgált országok többségében az intézményi, kisebb részben a monetáris területen és a reálgazdaságban bekövetkező folyamatok segítik a felzárkózást - írja a Világgazdaság.