Majdnem kétszeresére nőtt a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya 2,071 milliárd euró volt az év első öt hónapjában; az export 14,726 milliárd eurót, az import 16,797 milliárd eurót tett ki. Az előző év azonos időszakában a hiány 1,178 milliárd euró volt - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

Idén a januártól májusig tartó időszakban az euróban számolt export 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben az import 1,9 százalékkal nőtt. Forintban számolva az export értéke 3595 milliárd forintot, az importé 4100 milliárd forintot tett ki. A forgalom értéke kivitelben 4 százalékkal csökkent, míg a behozatal 2 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest.

A külkereskedelmi mérleg hiánya 505 milliárd forint volt, 218 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kivitelben a gépek és szállítóeszközök forgalma 2,5 százalékkal bővült, ugyanakkor a feldolgozott termékeké 14 százalékkal csökkent. Az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport kivitele is csökkent: ezek forgalma 8 százalékkal mérséklődött, ami a gabona és gabonakészítmények 61 milliárd forintról 41 milliárd forintra visszaeső exportjával magyarázható.

Behozatalban kizárólag a gépek és szállítóeszközök forgalma csökkent, nem egészen 1 százalékkal, ugyanakkor a személygépkocsik importértéke harmadával bővült. A feldolgozott termékek importja 4 százalékkal nőtt. Az energiajellegű behozatalon belül a kőolaj és kőolajtermékek forgalma 15 százalékkal, a földgázé pedig 8 százalékkal nőtt.

KSHhttp://www.ksh.hu

A fejlett országokkal folytatott kereskedelemben 162 milliárd forintnyi, a megelőző évinél 237 milliárd forinttal kisebb aktívum keletkezett, miután a kivitel 6 százalékos csökkenése mellett az onnan származó behozatal 2 százalékkal nőtt. Az Európai Unióval lebonyolított forgalom hasonlóan alakult, de mindkét irányban a fejlett országok átlagánál 1 százalékponttal magasabb értéket mutatnak. Az EU-val folytatott kereskedelem értékének közel felét adó Németországba irányuló export értéke 7 százalékkal mérséklődött, miközben az importé 9 százalékkal bővült.

A közép- és kelet-európai országokkal folytatott külkereskedelem értéke jelentősen, kivitelben 11 százalékkal, behozatalban pedig 10 százalékkal nőtt.

Másfélszeresére nőtt a külkereskedelem hiánya/uzletinegyed/makro/20030606masfelszeresere.html