Ötödével kevesebb német a balatoni szállókban

Vágólapra másolva!
A balatoni régió szállodáiba idén közel 20 százalékkal kevesebb német vendég érkezett, mint egy évvel korábban. Az északi parton 6-7 százalékkal csökkent a szállodák vendégforgalma, míg Siófokon a "buliturizmus" révén a fiatalok pótolni tudták az elmaradó külföldi vendégeket, igaz, jóval kevesebbet költöttek náluk.
Vágólapra másolva!

A balatoni régióba idén nyáron átlagosan mintegy 20 százalékkal kevesebb német vendég érkezett az előző évhez képest. Ez a tavalyi drasztikus csökkenést követően még fájóbb, mivel nem valósult meg az az elképzelés, hogy a tavalyi mérséklődés a vendégszám tekintetében megáll. 2002-ben körülbelül 17-20 százalékkal kevesebb német vendég volt a balatoni szállodákban 2001-hez képest, ami igen váratlanul érte a balatoni vendéglátókat, hiszen a csökkenésnek semmilyen előjele nem volt.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az elmaradó német vendégeket a többi régióból érkező vendégek kevésbé tudták pótolni idén nyáron. Kissé növekedett ugyan a skandináv országokból, Lengyelországból érkező vendégek száma, és a francia turisták száma is növekedett az adatok szerint, még ha minimálisan is - mondta az [origo]-nak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodaszövetség balatoni régiójának elnöke.

A probléma egyik forrása, hogy a tartományok egységesen július közepétől adják ki az iskolai szünetet és a szabadságokat, így a németek csak másfél hónapot nyaralnak a korábbi három helyett. Így annak ellenére, hogy németek nagy utazók, a környező országok nagyobb versenyre kényszerülnek értük. A szabadságolás és az iskolai szünet rendje Németországban 2005-től előreláthatóan megváltozik, és az ismét júliustól tart majd szeptember elejéig. Baldauf szerint a Balaton számára ez jelentheti az egyik kiutat.

Utazás/uzletinegyed/vasarlas/utazas/index.htmlHírek, tudnivalók az Üzleti Negyed rovatában

Másrészt Baldauf elmondása szerint a sajtóban széles körben taglalt, sokszor minden alapot nélkülöző cikkek megjelenése a vízállásról, balatoni állapotokról sem segítette a balatoni szezont. "Mindent megtettünk, hogy a külföldi vendég ne jöjjön a Balatonra" - mondta Baldauf.

A balatonparti fejlesztések elmaradását is a csökkenés további okaként nevezte meg az elnök, utalva például a kerékpárútra, melynek tavalyra kellett volna elkészülnie, és még mindig hiányzik belőle mintegy 20 kilométer.

Baldauf elmondása szerint az északi parton 6-7 százalékkal csökkent a vendégforgalom a szállodákban, amit nem tudott kompenzálni a gyengébb forintból származó árbevétel-növekedés.

Balaton-linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/termeszettudomany/ur-_es_foldtudomanyok/foldrajz/Magyarorszag_foldrajza/magyarorszagi_tavak/Balaton/

Ezzel szemben Siófok környékén nem volt visszaesés a szállodai forgalomban, a belföldi turisták ugyanis pótolták a kieső külföldi vendégeket. A Siófokhoz kapcsolható "buliturizmus" következtében ugyanis a fiatalok is szívesen mentek szállodákba. Ugyanakkor e korcsoport költési hajlandósága lényegesen alacsonyabb a kimaradó vendégekénél, így annak ellenére, hogy a szállodák szobakihasználtsága nem csökkent, jóval alacsonyabb árbevételt értek el az egy évvel korábbihoz képest.

A Balaton-szekció azon településein, ahol jelentős fejlesztések voltak (pl. uszodaépítés), a magyar vendégek szintén pótolni tudták a kieső vendégeket. Továbbá azon a területeken, ahol gyógyturizmus működik (a balatoni szekcióhoz tartozó Hévízen, Zalakaroson), szintén nem csökkent a turisták száma a szállodákban.