GKM: Jogszerűen túl drága az M5-ös

Vágólapra másolva!
Megfelelnek az M5-ös autópálya díjai az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt. (AKA) és az állam közötti koncessziós szerződésnek - közölte kedden a gazdasági tárca. Korábban egy egyesület azt állította, hogy összesen 13 milliárd forinttal több autópályadíjat szedett be az AKA Rt., mint amire e szerződés feljogosította volna. A gazdasági tárca szerint ugyanakkor túl drága az autópálya használata.
Vágólapra másolva!
MAHÉSZ: 13 milliárddal többet fizettünk az M5-ösön/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030910mahesz.html

A gazdasági tárca szakértői szerint az AKA Rt. helyesen alkalmazta a koncessziós szerződésben szereplő útdíjszámítási képletet, így az M5-ös árai megfelelnek a szerződésnek. Korábban az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ) saját számításaira hivatkozva azt állította, hogy az AKA Rt. eddig legalább 13 milliárd forinttal károsította meg a sztráda használóit, mert a megengedettnél magasabb autópályadíjakat állapított meg. A minisztérium szakértői szerint a civil szervezet rosszul számolt, mert a szerződésben szereplő inflációs tényező számításánál nem a szerződés alapelveit követő KSH-bázisindexet, hanem az infláció mértékének egymást követő évenkénti összehasonlításra alkalmas láncindexet vette figyelembe.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ugyanakkor lényeges kérdésekben egyetért a civil szervezettel: túl drágának találja a díjakat, és azt szeretné, hogy az M5-öst mihamarabb használni lehessen az országosan érvényes autópálya-matricákkal.