Az EU-s áfaszabályok miatt csökkenhet a turisztikai bevétel

Vágólapra másolva!
A várható általános forgalmiadó-változtatások miatt csökkenhet az ország turisztikai bevétele, és veszélybe kerülhetnek a kisebb hazai utazási irodák, mivel az utaztatási tevékenység az eddigi nulla százalékos áfakulcs helyett az elképzelések alapján 25 százalékos áfával adózik majd - derül ki a Deloitte and Touche [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Vágólapra másolva!

David Bennett, a tanácsadó cég áfaügyekért felelős igazgatója szerdán, egy nemzetközi szemináriumon elmondta, hogy Magyarország nem kért derogációt e téren, így jövőre az európai uniós szabályok érvényesülnek majd az idegenforgalomban is.

A mostani adóelképzelések szerint az utazási irodai tevékenység, valamint az utazásszervezés az eddigi nulla kulcs helyett jövő évre már 25 százalékos áfával adózik.

A tanácsadó cég igazgatója szerint ezért számos magyarországi kisebb utazási iroda tönkremehet és nehéz helyzetbe kerülnek az országban a kisebb vidéki kisebb szállodák, motelek is - derül ki a cég közleményéből.