Tovább növelnék a kenyér árát a pékek

Vágólapra másolva!
Bár a szeptember elején megkezdődött árváltozások még be sem fejeződtek, sütőipari szakértők máris újabb árnövelés szükségességét vetítik előre a búza folyamatos drágulása, illetve egyéb költségtényezők várható áremelkedése miatt.
Vágólapra másolva!
Ötödével növelnék a kenyér árát a pékek/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030723otodevel.html

A sütőiparnak a nyáron bejelentett, 20 százalék körüli áremelési elképzeléseikből szeptemberben 16-18 százalékot sikerült elfogadtatnia partnereivel. Ez nem vonatkozik az élelmiszerláncokra, ahol az árnövekedés lassabb ütemben halad, sőt több üzlethálózat az ősz elején kenyérakciókat hirdetett, melyek szeptember közepén fejeződtek be - mondta a Világgazdaságnak Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója.

Sütőipari szakértők szerint bár a szeptemberben kezdődött árváltozások még be sem fejeződtek, újabb árnövekedést tesz szükségessé a búza folyamatos drágulása, továbbá a péksütemények és kenyérféleségek áfájának 12-ről 15 százalékra való emelkedése. Werli József szerint az energiaárak változása és a jövő évre vonatkozó bértárgyalások eredménye is befolyásolhatja az árakat.

Idén az egekbe szökött a búza ára

A tavalyihoz képest 60-80 százalékkal kell többet fizetni ma a gabonaféleségekért. Az étkezési búza tőzsdei ára 70-80 százalékkal emelkedett az idei novemberi lejáratot figyelembe véve, de a jövő évi kötések a múlt hét pénteken már átlépték a tonnánkénti negyvenezer forintot - írja a Magyar Hírlap.

leftGyors üzleti internet ADSL-en csak most havi nettó 8 920 Ft-tól/uzleti_internet/adsl_pro.htmlADSL-Profi

A takarmánybúza novemberi tőzsdei jegyzése közelít a 36 ezer forinthoz, a kukoricáé szintén. Az értéktelenebbnek tartott takarmánybúza idén alig 10-15 százaléknyit tesz ki a 2,9 milliós össztermésből. Szakértők szerint nincs vagy csak elvétve akad a termelőknél már nagyobb búzatétel, az utóbbi időszak áremelkedései már a kereskedők számára termelnek profitot. A magas ár főként az állattartóknál okoz gondot, leginkább ott, ahol csak vásárolt takarmánnyal etetnek.