A kis cégek derűlátóbbak a nagyobbaknál

Vágólapra másolva!
A nagy cégek többsége szerint a magyar gazdaság teljesítménye romlik, míg a kisebb vállalkozások úgy vélik, az ország egyre jobban teljesít a következő félév során - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb felméréseiből.
Vágólapra másolva!

Magukban bíznak a nagyok

A legnagyobb magyarországi vállalkozások véleménye alapján készített TOP 100 konjunktúraindex értéke szeptemberben 48 százalék volt, Ugyanakkora, mint egy hónappal korábban - közölte az Ecostat. A nagyvállalati kör féléves gazdasági várakozásait mérsékelt optimizmus jellemzi, a cégek többsége saját helyzete stabilitását, az ország lehetőségeinek rosszabbodását prognosztizálja.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Szeptemberben a nagyvállalati körön belül az ország rövid távú gazdasági kilátásait illetően nem változott, 24 százalék maradt a javulásban bizakodók köre, és kismértékben, 38 százalékra nőtt a romló feltételekkel számolók aránya.

Mintegy tíz százalékponttal nőtt azon válaszadók aránya, akik saját cégük teljesítményének fél éven belüli szinten maradását feltételezik. A javulásban bizakodók köre szeptemberben mélypontjára esett. Az augusztusi 42 százalékkal szemben szeptemberben a cégek 46 százaléka számolt tevékenysége bővítésével, ezen belül a legtöbben 5 százalék alatti teljesítménynövekedést feltételeztek. A szerény mértékben javuló várakozásokat a lassan élénkülő kereslettel magyarázták a válaszadók.

Augusztus óta javult a munkaerőpiac megítélése. Kiegyensúlyozott keresleti-kínálati viszonyokat feltételez a cégek 62 százaléka, javulást vár 27 százalékuk.

A kisvállalkozók szerint fellendül a gazdaság

A kis- és középvállalkozói (kkv) kör üzleti várakozásait tükröző kkv-index szeptemberben 45,6 százalék volt, szemben az augusztusi 42,7 százalékkal - közölte az Ecostat. A kutatók szerint a kkv-szektor rövid távú gazdasági várakozásainak mostani javulásában az ország gazdasági kilátásainak optimistább megítélése játszik szerepet.

A következő félévben a nemzetgazdaság javuló kilátásaiban és a stabilitás fennmaradásában a vállalkozások mintegy fele bizakodik. Kismértékben romló feltételrendszerrel a cégek 34, míg jelentősen romlóval 18 százalékuk számol.

Saját vállalkozásuk rövid távú lehetőségeit illetően a borúlátó várakozások aránya jóval alacsonyabb: a fejlődési kilátások kis mértékű romlásával a cégek 31, jelentős rosszabbodásával 4 százaléka számol.