Céges szoftverbevallást készíttetne a BSA

Vágólapra másolva!
Ötvenezer kis- és középvállalkozás kapott a napokban levelet a BSA-tól, amiben arra kéri a "szoftverrendőrség" a cégeket, hogy sorolják fel az általuk használt programokat és küldjék vissza a listát, ezzel is fejlesztve "szoftverkezelési gyakorlatukat". Az egyesület főtitkárának elmondása szerint, nem jár retorziókkal az, ha valaki nem küldi vissza a listát.
Vágólapra másolva!

Sebők Erzsébet, a Business Software Alliance (BSA) hazai szervezetének főtitkára az [origo] kérdésére elmondta, hogy a november elején indult, "szoftverbevallás" néven futó kampányuk célja a felvilágosítás és az illegális programhasználat visszaszorítása. Amíg az Európai Unióban 35 százalék az illegális szoftverek aránya, addig Magyarországon ez a szám 45 körül alakul, tehát durván minden második programot illegálisan használnak hazánkban - tette hozzá. A BSA sajtóanyaga szerint a kampány hosszú távú célkitűzése a "szoftvergazdálkodás és -nyilvántartás - mint üzleti folyamat - fontosságának és előnyeinek megismertetése" az üzleti szoftverfelhasználókkal.

Nem hatóság

A BSA magyarországi képviseletét 1994-ben alapították, és azóta egyesületként tevékenykedik, tehát hatósági jogkörrel nem rendelkezik. A BSA Magyarország tagjai: Adobe, Autodesk, Borland, Corel, Ingram Micro, Lotus, Microsoft, Novell, Symantec, Számalk.

A kipostázott nyomtatványban arra kéri a BSA a vállalkozásokat, hogy sorolják föl az általuk használt programokat, továbbá azokat a lépéseket és vásárlásokat, amelyekkel az "esetleges szoftverillegalitást" kívánják felszámolni. A visszaküldött és kitöltött űrlapokat egy "BSA Szoftvertanúsítvánnyal" honorálja a szervezet, amellyel azt igazolhatják a vállalkozások, hogy elkészítették a 2003-as szoftverbevallásukat.

Sebők Erzsébet elmondása szerint, ha valaki nem küldi vissza a nyomtatványt, az nem von semmilyen retorziót maga után, míg a beérkezett adatokat bizalmasan kezelik, és csak arra használják fel, hogy statisztikai adatokat kapjanak a magyarországi "illegalitási mutatóhoz". A kiküldött nyomtatványban ugyanakkor a BSA felhívja a figyelmet arra, hogy az "illegális szoftverhasználat törvénybe ütköző magatartás, amely költséges következményekkel járhat a cégek számára, beleértve a polgári jogi konzekvenciókat és a büntetőeljárások kockázatát". Az ötvenezer címet az Opten adatbázisából vásárolta a BSA.

BSAhttp://www.bsa.hu

A formanyomtatványt egyébként a BSA honlapján keresztül is ki lehet tölteni, a végső határidőnek számító november 30-ig. A szervezet honlapjának további szolgáltatásai közé tartozik még a "Bejelentés" menüpont, ahol azokat a vállalatokat lehet följelenteni, ahol "gyanú szerint" nem jogtiszta szoftvereket használnak vagy forgalmaznak.