Mintegy 75 milliárd lehet az M5-öst üzemeltető cég ára

Vágólapra másolva!
Meg nem erősített információk szerint az M5-ös autópályát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. képviselői 75 milliárd forint körüli összeget neveztek meg a cég részvényeiért a korábbi tárgyalási fordulókon. Piaci szakértők szerint 60-70 milliárd forint lehet az autópálya piaci értéke - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!
Forrás: ==
Forrás: ==

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak január végéig kell megállapodnia az AKA Rt.-vel a cég részvényeinek kivásárlásáról. Az üzlet megkötéséig az ár meghatározását üzleti titokként kezelik a felek, azonban - meg nem erősített információk szerint - az elmúlt hetek tárgyalásai során 75 milliárd forintos kivásárlási árat neveztek elfogadhatónak az AKA részvényesei. A vételárhoz még hozzájön az autópályát üzemeltető cég 50 milliárd forintnyi hitelállománya is, ami 15 éves kötelezettséget jelenthet a költségvetésnek. Szakértők korábban 60-70 milliárd forint közé tették az AKA tőkeértékét. Medgyessy Péter miniszterelnök nyilatkozta szerint az adásvételt a Postabank eladásából befolyt 101 milliárd forintból fogják fedezni.

A tárgyalások során az AKA részvényesei azt is jelezték, hogy könnyebb lenne a megállapodás, ha ők építhetnék az M5-ös további, Kiskunfélegyháza és Szeged között húzódó 45 kilométeres szakaszát. Ez az ajánlat azonban vélhetően nem nyom majd sokat latba a megállapodás során, ugyanis a kormány egy korábbi döntése alapján autópálya csak közbeszerzés keretében építhető, így az AKA csak akkor kaphatja meg a megbízatást, ha ő tenné a legjobb ajánlatot egy szabályosan kiírt tenderen.

Ha január végéig megszületik a megállapodás a GKM és az AKA részvényesei között, akkor március 12-étől lehet matricával használni az Európa legdrágább autópályájaként elhíresült M5-öst, ugyanakkor az úthasználat díja nem változik.