Továbbra is 4 százalék a jegybank 2005-ös inflációs célja

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank a 2005 végére kitűzött 4 százalékos inflációs cél elérését tartja legfontosabb feladatának, azt követően pedig a 3 százalék körüli, árstabilitást jelentő inflációs szint fenntartását - jelentette be az MNB szóvivője csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Missura Gábor azután tartotta szükségesnek a jegybank álláspontját megfogalmazni, hogy Londonban Sándor György, a bank ügyvezető igazgatója arról beszélt: a kormány és a jegybank közös 2005-ös inflációs célja változatlanul 4 százalék, de ha az ország 2008-ban akarna csatlakozni az euróövezethez, akkor valamivel ez alatti ütemre kell törekedni.

Ha az eurócsatlakozási céldátum változik - ezt most vizsgálja a kijelölt pénzügyminiszter -, akkor a 4 százalék alatti infláció célja is módosulhat, de a 4 százalék mint közös cél továbbra is érvényes - mondta csütörtökön Londonban az MNB ügyvezető igazgatója.