Közel megduplázódott a mobilbanki ügyfelek száma

Vágólapra másolva!
Mobiltelefonos banki szolgáltatásokra szóló szerződéssel tavaly szeptember 30-án hozzávetőlegesen 400 ezer lakossági és 47 ezer vállalati ügyfél rendelkezett, derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt., a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft. legfrissebb közös felméréséből.
Vágólapra másolva!

Tavaly a harmadik negyedévben a mobilbanki szolgáltatást igénybevevő lakossági ügyfelek száma 24 százalékkal, egy év alatt pedig 86 százalékkal növekedett. Az ilyen szolgáltatást igénybevevő vállalati ügyfelek száma egy negyedév alatt 11 százalékkal, 12 hónap alatt pedig 80 százalékkal nőtt. A mobilbanki ügyfelek száma mintegy 100 ezer fővel haladja meg az internetes banki szolgáltatást kérő ügyfelek számát.

Jelenleg 15 bank nyújt mobiltelefonos, főleg SMS alapú pénzügyi szolgáltatást, áll a felmérésben. Hat bank azonban már WAP-os felületen is elérhetővé tesz szolgáltatásokat, amely rendszer jobban megfelel az aktív tranzakciók (például az átutalás) számára is, áll a három társaság közleményében.

A bankok ügyfeleinek közel 8 százaléka vesz igénybe mobiltelefonos szolgáltatást

A mobilbanki szolgáltatással rendelkező bankoknál a szerződéssel rendelkező lakossági ügyfeleik aránya a becslés alapján 7,9 százalék volt a harmadik negyedév végén, míg a vállalati ügyfeleik 7,8 százaléka használta a mobiltelefont banki szolgáltatások igénybevételére.

A hitelintézetek várakozásai és a Gazdaságkutató becslése szerint tavaly év végén több mint 420 ezer lakossági, illetve 52 ezer vállalati ügyfél rendelkezett mobiltelefonos banki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel.

Harmadával nőhet az internetbanking ügyfelek száma

Az idei év során a GKI előrejelzése szerint a lakossági mobilbanking ügyfelek száma további 28 százalékkal emelkedhet, míg a vállalati online ügyfélkör ennél valamelyest gyorsabban, 30-32 százalékkal nőhet.

A felmérés 2003 novemberében zajlott le a pénzügyi szférán belül önkitöltős kérdőívek segítségével, teljes körűen megkérdezve a hitelintézeteket, az internetes takarékszövetkezeteket és a biztosítótársaságokat. Mérlegfőösszeg alapján a bankok 78 százaléka, díjbevétel alapján a biztosítók 60 százaléka képviseltette magát a felmérésben, közölte a GKI Rt.