Túl drága lehet az M5-ös autópálya megvásárlása

Vágólapra másolva!
Újabb verzió látott napvilágot az M5-ös autópálya megvásárlásával kapcsolatban: a Világgazdaság értesülései szerint a sztrádát üzemeltető AKA Rt. tulajdonosai az eddig elhangzott - mintegy 70 milliárd forintos - összeg közel dupláját kérik a cégért, így az állam számára kedvezőbb megoldás lenne kisebbségi tulajdonrész vásárlása vagy az M5-ös bérbevétele.
Vágólapra másolva!

A tervezett 70 milliárd forintos vételár helyett jóval magasabb összeget kérne a részesedésért az M5-öst üzemeltető AKA Rt. két fő tulajdonosa, a Bau Holding és a Bouygues. A Világgazdaság értesülései szerint a vételár - a társaság 50 milliárdos hitelállományával együtt - elérheti a 215-220 milliárdot, ezért a kormányzat arra törekszik, hogy inkább kisebbségi tulajdonrészt szerezzen az AKA Rt.-ben. Szintén egy másik megoldásként merült fel a tulajdonosi oldal részéről, hogy a kormányzat vegye bérbe az autópályát, amellyel az állam elkerülhetné az újabb hitelek felvételét.

A kormányzat hivatalos tájékoztatása szerint szombaton parafálták azt a szerződést, amely lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy az általa kijelölt állami intézmény megvásárolja az AKA Rt. részvényeit. Az ügylet tervezett lebonyolításához egy kereskedelmi bankokból összeállt konzorciumtól venne fel hitelt az állam, ám a hétvégi tárgyalásokon egy olyan konstrukciós javaslat is felmerült, amely szerint az M5-ös autópályát anélkül lehetne a matricás rendszerbe bekapcsolni és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszt megépíteni, hogy a kormány teljesen kivásárolná a jelenlegi tulajdonost.

Korábban szó volt arról is, hogy az AKA Rt.-t a Magyar Posta veszi meg, mivel az ő számlájára folyt be a Postabank privatizálásából származó 101 milliárd forint, amit - a korábbi ígéreteknek megfelelően - infrastruktúrális fejlesztésre kívánnak fordítani, ám ezt a megoldást a tárgyalások során elvetették.

Nincs napirenden az M5-ös

A kormány szerdai ülésén nem szerepel a napirenden az M5-ös autópálya kivásárlása - közölte a távirati irodával a kormányszóvivői iroda kedden. Korábban Medgyessy Péter miniszterelnök február 1-jéig adott határidőt a gazdasági tárca vezetőjének, hogy megállapodjon az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. tulajdonosaival a szerződéses konstrukcióról.