Reformterveket hiányol az EU

Vágólapra másolva!
Elfogadta a magyar korány középtávú gazdasági programját az Európai Bizottság, így a testület álláspontja szerint is 2008-ra csökkenthető a GDP-arányos államháztartási hiány az elvárt 3 százalék alá. Az Európai Bizottság ezzel együtt úgy véli, hogy a program kevéssé ambiciózus, és nem tartalmaz konkrét reformelképzeléseket.
Vágólapra másolva!

A túlzott deficittel küzdő új uniós tagországok által beterjesztett, a hiány csökkentéséről szóló elképzeléseket tartalmazó valamennyi középtávú gazdaságpolitikai programot elfogadta az Európai Bizottság csütörtöki ülésén - derül ki a bizottsági honlapon megjelent közleményekből. A testület ugyanakkor nem elégedett maradéktalanul az új tagországokkal: álláspontja szerint ugyanis a középtávú programok nem elég ambiciózusak, így az érintett hat ország - Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ciprus, Málta és Magyarország - gazdasága túlzottan sebezhető marad.

Az Európai Bizottság ajánlásait az unió pénzügyminisztereinek tanácsa vitatja meg július 5-én.

Sok múlik az idei hiányon

A bizottság által elfogadott középtávú magyar gazdasági stratégia szerint a magyar gazdaság idén 3,5 százalékkal bővül, a növekedés pedig 2008-ig évente 0,5 százalékponttal gyorsul. Ezzel párhuzamosan az államháztartás GDP-arányos hiánya a 2003-as 5,9 százalék után idén 4,6 százalék lesz, majd 2008-ig évente 0,5 százalékponttal mérséklődik. Így Magyarország 2008-ban léphet be az euró bevezetésének előszobáját jelentő ERM II-es árfolyamrendszerbe, és 2010-ben vezetheti be a közös valutát.

A Európai Bizottság ugyanakkor több ponton kritizálta a kormány elképzeléseit. A testület szerint az egész tervet felboríthatja, ha az idei, 4,6 százalékos deficitcél nem teljesül. Hiányolják továbbá a konkrét kiadáscsökkentő intézkedések tervét, és úgy vélik, hogy a 2008-as deficit is könnyen a kívánt 3 százalék felé emelkedhet, ha a gazdasági környezet a vártnál kedvezőtlenebbül alakul. A bizottság figyelmeztet arra is, hogy az elöregedő magyar társadalom váratlan költségvetési többletkiadásokat jelenthet.