Vágólapra másolva!
A június eleje óta tartó idegenforgalmi főszezon ellenőrzése során a fogyasztóvédők eddig több mint ezer vendéglátóipari egységet ellenőriztek, amelyeknek több mint a felénél találtak kifogásolnivalót. Az idei ellenőrzések során az egyik legnagyobb probléma a vásárlói megkárosítás volt, közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF).
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a fogyasztóvédők az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszer-biztonsági szempontok teljesülésére, az árfeltüntetésre és a vásárlói megkárosításokra. Sok esetben tapasztalták a fogyasztóvédők, hogy az itallapon feltüntetett narancslé helyett narancsnektárral vagy narancsitallal szolgálták ki őket. Az FVF megállapítása szerint ezzel a vásárlói megkárosítások esetenként elérték a 100 forintot is. Ugyanis a gyümölcslé gyümölcstartalmának 100 százaléknak kell lennie, míg a gyümölcsnektár esetében ez 25 százalék felett, a gyümölcsitalnál 25 százalék alatt van.

Sokan csalnak a barackkal is

A nemzeti érzésben bíznak a szeszesital-gyártók/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040430anemzeti.html

A fogyasztóvédők tapasztalatai szerint hasonló a helyzet az égetett szeszesitalok esetében is, mert a legutóbbi szabályozások következtében már nem lehet az aromák és színezékek felhasználásával készült mezőgazdasági eredetű etilalkoholt sem "rum"-nak, sem "brandy"-nek nevezni, de ugyanígy tiltott az adott termékre alkalmazott "whisky" vagy "pálinka" elnevezés is. Mégis sok esetben fordul elő, hogy az itallapon kínált pálinka valójában csak "barackízesítésű szeszes ital". A vendéglátósok elmondásuk szerint nem ismerik a különbséget, holott árban, illetve a címke tartalmában is jelentős különbségek fedezhetőek fel - közölte a hatóság.

Egymástól másolják a HACCP-rendszert

Az ellenőrzések kitérnek az európai uniós szabvány, a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer bevezetésének vizsgálatára is. Ennek során a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzés első körében nem büntet a rendszer kiépítésének hiánya miatt, de ilyen esetben a hiányosság pótlására kötelező határozatot hoz. Amennyiben az utóellenőrzések során kiderül, hogy nem építették ki a rendszert, akkor a tulajdonos már komoly bírságra számíthat.

A Henkel megtévesztette a fogyasztókat/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040602ahenkel.html

A fogyasztóvédők mostani ellenőrzései azt mutatják, hogy egyes üzleteknél még nincs kiépítve a HACCP, de a helyzet lényegesen kedvezőbb, mint az egy évvel ezelőtti ellenőrzések során volt. Problémát okoz, hogy a kiépített HACCP-rendszerek több esetben nem üzletre szabottak, így előfordult az is, hogy több üzlet teljesen ugyanazt a dokumentációt alkalmazta, még az elírások és a helyesírási hibák is azonosak voltak.

Nem szakosított hűtők, hiányos fagylaltkönyvek

A korábbiakhoz hasonlóan az idén is sok probléma van az élelmiszer-biztonsági feltételek meglétével. A szakosított hűtőtárolás ellenőrzése során - a korábbi évekhez hasonlatosan - most is sok jellemző problémát tártak fel. Több egységben továbbra sem veszik tudomásul, hogy például a nyers hús és sajt egy légtérben tárolása következtében komoly fertőzések léphetnek fel, ha ezeket valaki elfogyasztja.

Több cukrászdában árusítottak olyan süteményeket is, amelyek fogyaszthatósági ideje lejárt. Komoly rendellenességeket tapasztaltak az ellenőrök a fagylaltok forgalmazásánál is. Többször előfordult, hogy a kereskedők nem, vagy hiányosan vezették a fagylaltkönyvet, a fagylaltforgalmi naplót - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség.