Érezhető javulást ígért Draskovics

Vágólapra másolva!
Érzékelhető javulás tapasztalható majd életszínvonalban és a gazdasági egyensúly alakulásában 2005-ben - jelentette ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter-jelölt szombati meghallgatásán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában, amely 15 igen és 13 nem szavazattal támogatta a miniszteri poszt megtartásában.
Vágólapra másolva!

A régi-új pénzügyminiszter elmondása szerint az egyensúly javulásának eredményeként az államháztartás uniós normák szerinti GDP-arányos hiánya az önkormányzatokkal együtt 2005-ben 4,5-4,7 százalék lesz, az államadósság a GDP arányában jövőre pedig 58,6 százalékot tesz ki, ami 1 százalékpontos javulás.

Draskovics ígéretei szerint a reálkeresetek jövőre 3-4 százalékkal bővülnek elsősorban annak köszönhetően, hogy 2005-ben a GDP-növekedését a kormány a pesszimista prognózis szerint is 4 százalékra várja, a lakossági fogyasztás 3 százalékkal bővül, miközben az infláció az idei hozzávetőleg évi 6,8 százalékhoz képest 2005-ben 4,5 százalékot ér majd el éves szinten. A pénzügyminiszter a gazdasági növekedés vártnál kedvezőbb alakulásáról szólva elmondta, abban jelentős szerepet kap az export bővülése.

Draskovics Tibor ugyanakkor elismerte, hogy a pénzügyi tárca mostani számítása szerint idén az államháztartás GDP-arányos deficitje - az önkormányzatokkal együtt - várhatóan az 5-5,3 százalékos sávba esik majd az év egészét tekintve. Ebben a pénzügyminiszter szerint két tényező meghatározó: egyrészt az, hogy az államháztartás kamatterhei az eredeti elképzelésekhez képest 140 milliárd forinttal magasabbak lettek és a lakástámogatás többletterhei is mintegy 80 milliárd forinttal nagyobb ráfordítást igényelnek a központi költségvetéstől. Másrészt pedig az eredeti elképzelésekhez viszonyítva kevesebb lesz az áfa-bevétel. Itt minden bizonnyal tervezési hiba is történt - mondta.

A pénzügyminiszter-jelölt meghallgatásán felmerült az erős forint kérdése. Draskovics Tibor közölte: "önmagában nem lehet azt mondani, hogy ha erős a forint árfolyama, az a jó, és ha gyengül a forint, akkor az rossz. Világosan meg kell fogalmazni, minek mi a következménye." A pénzügyminiszter-jelölt kiemelte: az országban igen magas a kamatszint. Ez megemeli az államháztartás finanszírozásának költségeit az állampapírok kamatain keresztül. Emellett a külföldi befektetők kezén lévő állampapírok magas hozamai miatt hatással van a folyó fizetési mérlegre is.

A mintegy négy és félórás szombati meghallgatást követően az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 15 igen és 13 nem szavazattal támogatta Draskovics Tibort, aki a Gyurcsány-kormányban is a pénzügyi tárca felelőse lesz.