Negatív adó vagy családi pótlék a gyerekkedvezmény helyett

Vágólapra másolva!
A jövő év közepétől megváltozik a családtámogatási rendszer, de a változás mikéntje egyelőre bizonytalan. Két elképzelés létezik, az egyik a munkavállalást ösztönözné, és negatív adót vezetné be, a másik pedig családi pótlékká alakítaná a gyerekkedvezményt - írja keddi számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Mindkét megoldás feladata az lenne, hogy igazságosabbá tegye a jelenlegi családtámogatási rendszert, amely most a gazdagabbakat segíti, hiszen azok kaphatnak több támogatást, akik nagyobb összeget keresnek.

Sok illeték emelkedik jövőre/uzletinegyed/ado/20041007sokilletek.htmlEva-könnyítések, emelkedő helyi adók/uzletinegyed/ado/20041006evakonnyitesek.htmlKorlátozott szja-kedvezmények, emelkedő forrásadó/uzletinegyed/ado/20040928korlatozott.htmlÚj adókedvezmények kisvállalkozásoknak/uzletinegyed/ado/vallalkozoiadok/20041004ujtarsasagi.html

A Népszabadság úgy tudja, hogy az egyik elképzelés szerint az adóból leírható gyerekkedvezményt fokozatosan - három lépésben - alakítanák át családi pótlékká. Elsőként a jövő év második felében a havi 3 ezer forintos gyerekkedvezményből ezer forint családi pótlékká válna, majd 2006-ban egy újabb átvezetés következne, és 2007 elejére tűnne el teljesen az adókedvezmény és lépne életbe a megemelt családi pótlék. A változás mintegy egymillió gyermeket érintene kedvezően.

A másik szerint pedig bevezetnék a negatív adózást, azaz a munkavállalók abban az esetben is megkapnák a gyerekkedvezményt, ha alacsony bérük miatt nem lennének rá jogosultak.

Mindkét elképzelés megvalósítása közel azonos összegbe kerülne, de egyik verzió sem haladhatja meg a családtámogatásra jutó keretet, ami jelenleg több mint 300 milliárd forint, egyéb támogatásokkal együtt pedig eléri az 500 milliárd forintot - írja a Népszabadság.