PPP és éheztetés a büdzsévitában

Vágólapra másolva!
Kormánypárti képviselők a jövőbe való befektetésnek, míg az ellenzékiek a jövő generáció eladósításának nevezték a koncessziós autópálya-építést a költségvetési törvényjavaslat általános vitájának utolsó napján.
Vágólapra másolva!

Kormánypárti képviselők szerint a koncessziós autópálya-építés (PPP) beruházás a jövőbe, ráadásul a sztrádák mentén élénkülő gazdasági növekedés mérsékli a koncessziós autópálya-építés évről-évre fizetendő terheit. A költségvetési vitában a legtöbbször szót kérő Szabó Zoltán szocialista képviselő emlékeztetett: magántőke bevonásával épült a Fidesz kormányzása idején a Budapest Sportaréna és a Művészetek Palotája, így az ellenzéknek nincs oka kritizálni az új pénzügyi konstrukciót. A képviselő hozzátette: mindkét épület sokkal többe került a tervezettnél.

Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint a költségvetési vitában nem már megvalósult beruházásokkal, hanem a költségvetési törvényben szereplő számokkal kell foglalkozni, melyekből kiderül: 800 kilométer autópálya nem épül a ciklus végéig. Manninger Jenő fideszes képviselő úgy vélte, hogy kulturális beruházásokat nem lehet autópálya-építéssel összehasonlítani

Kékkői Zoltán fideszes képviselő a büdzsévitában azt javasolta, hogy az államadósságból mindenki vagyona arányában részesedjék. A képviselő szerint a lakosság éheztetésére az 1960-as évek óta nem volt példa, és a "gyarmati" költségvetés ezen sem változtat. A politikus szerint a büdzsé tudományos alapokon a maximális elvonásra törekszik, méghozzá "fegyvereknél is gyilkosabb hatékonysággal". Tóth Károly szocialista képviselő válaszában közölte: Kékkői Zoltán a tavalyi beszédét ismételte meg, majd hozzátette: a politikus államtitkársága idején is adtak el földet külföldieknek, amit a képviselő szintén a mostani kormány szemére vetett.