Gaál Gyula lett a MÁV új elnök-vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bejelentette, hogy Gaál Gyulát a MÁV elnök-vezérigazgatójának, Csillag Istvánt az Eximbank-Mehib elnökének, Bodnár Zoltánt az Eximbank vezérigazgatójának, Szilágyi Andrást a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatójának nevezi ki.
Vágólapra másolva!

Kóka János ismertette: a MÁV vezérigazgatója Mándoki Zoltán marad, aki megosztja a stratégiai feladatokat Gaál Gyulával. A miniszter elmondta: a MÁV reformja folytatódik, amit nemcsak a tárca, hanem a kormány is hathatósan támogat.

Nincs más választásunk, mint hogy megoldjuk a MÁV adósságszolgálatának kezelését, s nincs más választásunk, mint forrásokat teremteni a MÁV számára annak érdekében, hogy szolgáltatásainak minősége érzékelhetően javuljon - hangsúlyozta Kóka János. Kérdésre válaszolva elmondta: a MÁV jelenlegi adósságállománya megközelíti a 150 milliárd forintot.

A MÁV-ot és a BKV-t egy rendszerben működtető Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozására első lépésben 500 millió forintot fordít a kormány - mondta a miniszter.

Az Eximbank-Mehib Rt. jelenleg betöltetlen elnöki posztját Csillag István, a tárca korábbi vezetője foglalja el, az Eximbank vezérigazgatója a nyugdíjba vonuló Bánki Frigyes helyett Bodnár Zoltán, az NA Rt. eddigi első embere lesz. Az NA Rt. vezérigazgatójának Szilágyi András jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezi ki a miniszter.

Kóka János bejelentette, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 34 főosztályvezetői helyére több mint 120 pályázat érkezett, 24 főosztályvezető ismét korábbi posztjára került, négyen új főosztályt irányítanak, 3 új pályázó lett főosztályvezető, 3 posztra pedig nem sikerült megfelelő szakembert találni.