Uniós jogokat is sérthet az új termékdíj-törvény

Vágólapra másolva!
Súlyos alkotmányossági és európai uniós jogelveket sértő hibák jellemzik az új termékdíjas szabályozást - az üdítőital- és ásványvízgyártók szakmai szövetségei szerint. A szövetségek nemzetközi jogi szakértői véleményekre hivatkoznak.
Vágólapra másolva!

A felkért ügyvédi irodák, köztük a Martonyi és Kajtár Baker and McKenzie több jogi eljárás megindítását javasolják - közölték az üdítőital- és ásványvízgyártók. A szakértők szerint hiányosak és pontatlanok a novemberben módosított termékdíj-törvény és a kapcsolódó kormányrendelet meghatározásai, ami az érintett cégek számára jelentős jogértelmezési bizonytalanságot okoz.

A pontatlanul megfogalmazott, ezért a jogkövető magatartást eleve megkérdőjelező rendelkezések - az Alkotmánybíróság több korábbi döntése alapján - sértik a jogbiztonság alkotmányos elvét, állítják a csomagolási hulladékokról szóló törvényt és kormányrendeletet elemző jogi szakértők.

Az érintett italgyártók szakmai szövetségei - a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége, valamint a Magyar Ásványvízgyártó Szövetség és Terméktanács - által felkért nemzetközi jogi iroda álláspontja szerint a hiányos és pontatlan definíciók mellett az is jogbizonytalanságot okoz, hogy az új jogszabály nem biztosított elegendő felkészülési időt.

A törvénymódosítás előkészítési fázisában több alkalommal is jelezték a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékeseinek, hogy az új szabályozás koncepcionális hibái mellett számos pontatlan, sőt hanyag megfogalmazást tartalmaz - mondta Kiss Gáborné, a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének főtitkára. Szerinte jogilag nem egyértelműen definiált termékkategóriák kerültek a jogszabályba, amely így értelmezhetetlen az ipar számára.

A szakmai szövetségek által megbízott jogi iroda szerint az új szabályozás súlyosan diszkriminatív, mert önkényesen, környezetvédelmi szempontból teljes mértékben irreleváns ismérvek alapján, például az adott termék szénsav-, vagy éppen tartósítószer- tartalma szerint határozza meg a termékdíj-fizetés alóli mentesség feltételeit.

Vörös Péter ügyvéd, a Martonyi és Kajtár Baker and McKenzie ügyvédi iroda jogi szakértője szerint a januártól hatályos termékdíj-törvény és kormányrendelet ellentétes a csomagolási hulladékokról szóló európai uniós irányelvvel, mert indokolatlanul preferálja az italcsomagolások újbóli használatát a hasznosítással szemben. Ez sértheti az egyik legfontosabb közösségi alapelvet, az áruk szabad mozgásának elvét.