Áprilisban eléri az éves terv háromnegyedét a hiány

Vágólapra másolva!
Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya márciusban 90,692 milliárd forint, az első három hónapban pedig összesítve 484,65 milliárd forint volt. A Pénzügyminisztérium becslése szerint áprilisban a hiány 244,559 milliárd forint lesz - közölte a szaktárca kedden.
Vágólapra másolva!

A becslés szerint így az első négyhavi összesített hiány 729,21 milliárd forint lesz, ami az éves előirányzat 71,2 százaléka, és a nemzeti össztermék, a GDP 3,3 százaléka. Az első négy hónapban mintegy 250 milliárd forint rendkívüli kiadás volt, ezért nem kell változtatni az éves költségvetési előirányzatokon, mondta Katona Tamás, a pénzügyi tárca politikai államtitkára.

Az előzetes közlés szerint az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya márciusban 91 milliárd forint, az első háromhavi deficit 484,9 milliárd forint volt, az éves előirányzat 47,4 százaléka.