Letette az esküt az új pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben Veres János, aki Draskovics Tibort váltotta a pénzügyi tárca élén. Draskovicsot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy héttel ezelőtt menesztette.
Vágólapra másolva!

Az új pénzügyminiszter garancia lesz arra, hogy a jövőben a kormány összehangolt pénzügy- és gazdaságpolitikát folytat - mondta Veres János hétfői hivatalba lépése kapcsán László Boglár kormányszóvivő.

László Boglár elmondta, hogy Veres János elsőként tárcájának az adóreform-bizottság munkájához való viszonyulását fogalmazza meg. Emellett a vállalkozók érdekeit szolgáló hitelprogramok előkészítésében kíván aktív részt vállalni a gazdasági miniszter mellett.