Az EU miatt csökkent a hazai élelmiszeripar bevétele

Vágólapra másolva!
Az uniós csatlakozás miatt nyitottabbá vált magyar piac csökkentette az élelmiszeripar árbevételét. A Lánchíd Klub konferenciáján elhangzott, hogy csökkent a magyar élelmiszerek piaci részesedése. Ugyanakkor a helyzethez hozzájárul az is, hogy a magyar vásárlók egyelőre csak az árat tekintik döntő szempontnak egy termék megvásárlásakor.
Vágólapra másolva!

A magyar élelmiszeripar árbevétele a múlt évhez képest 5-6 százalékkal csökkent az idén az elmúlt évi adatokhoz hasonlítva - mondta Köves András, a Lánchíd Klub alapító tagja csütörtökön Budapesten azon a szakmai konferencián, amelyet a nonprofit szervezet az élelmiszergazdaságról szervezett. A szakember adatai szerint a magyar élelmiszeripar árbevétele 2600-2800 milliárd forint között mozog éves szinten.

Köves András a visszaesést azzal magyarázta, hogy Magyarország európai uniós tagságát követően a magyar piac nyitottabbá vált, alacsonyabbak lettek az árak és az élelmiszeripar több ágazatában is szerkezeti átalakulás megy végbe. Ezért a magyar piacon a magyar élelmiszerek korábbi mintegy 90 százalékos piaci részesedése 80-85 százalékra csökkent.

Hovánszky László, a Lánchíd Klub elnöke közölte: az élelmiszerkereskedelem múlt évi árbevétele háromezer milliárd forint korül mozgott. Jelezte azt is, hogy a magyar vásárlók nagyon árérzékenyek és elsősorban az olcsó árut keresik. Ezért a kereskedők általában igyekeznek olcsón vásárolni vagy Magyarországon, vagy külföldön.

A magyar vásárló még nem értékarányosan gondolkodik, hanem egy termék megvásárlásakor általában döntő szempontként kezeli az árat. Ezért kerül Magyarországra sok olcsó áru, amelynek minősége néha nem megfelelő. Ezt a szakember szerint már a kereskedők felelőssége. A nagy áruházláncok piaci részaránya Magyarországon a szakértő szerint közelít az 50 százalékhoz. A multik Hovánszky László szerint nem kívánják a profitjukat kimenteni az országból, hanem ismét itt akarják befektetni.