Tizedével csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
Az agrártermékek termelői árszintje az idén az első negyedévben 12,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek termelői ára 28,8 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,2 százalékkal nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Éves összehasonlításban a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 3,5 százalékkal csökkent, így az árváltozások a termelők jövedelmi helyzetét 2004 első negyedéhez képest 10,9 százalékkal gyengítették. A mezőgazdasági termelői árak 2004 január-márciusi éves növekedése 14,5 százalékos volt.

A gabonafélék árszintje idén az első három hónapban 42 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A burgonya termelői ára a tavaly márciusinak a felét sem érte el. A zöldségfélék ára 16,5 százalékkal, a gyümölcsféléké 11,1 százalékkal csökkent 2004 első negyedévéhez képest.

Az idén a vágóállatok termelői ára 12,3 százalékkal nőtt 2004 első három hónapjához képest, ezen belül a nagyobb mennyiséget képviselő vágósertésé 23,2 százalékkal emelkedett, a vágóbaromfié viszont 1,6 százalékkal csökkent. A tej termelői árának növekedése meghaladta a 8 százalékot, a tyúktojás ára azonban 6,2 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.